Tarlósék harca a milliós prémiumok ellen

Jelentősen csökkentené a budapesti, önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek prémiumait az az előterjesztés, amely szerdán kerül a Fővárosi Közgyűlés elé.

Tarlós István főpolgármester és helyettesei, Bagdy Gábor és György István, illetve Németh Zoltán, a Fidesz-frakció vezetője közös előterjesztésükben azt javasolják, hogy az úgynevezett teljesítménybért az éves alapbér 40 százalékáról szállítsák le 15 százalékra - írja a hvg.hu. Minderre azért kerülhet sor, mert nem hatotta meg a fővárosi cégek vezetőit a főpolgármester kérése, hogy ne vegyenek fel kétmillió forintnál több prémiumot.

Az úgynevezett bérpolitikai irányelveket a fővárosi közgyűlés közvetlenül a 2010-es önkormányzati választások után határozta meg. Ez alapján a fővárosi cégvezetőket hat kategóriába sorolták: az elsőbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) és a BKV Zrt. vezérigazgatói kerültek, havi 1,6 millió forintos alapbérrel, míg a hatodikba (havi 500-800 ezer forintos alapbérrel) „minden más vezető beosztású alkalmazott”, például az osztályvezetők. A teljesítménybért az első négy kategóriában 40, az utolsó kettőben 20-40 százalékban határozták meg.

Bár a prémiumokat a közgyűlés határozta meg, azok kifizetése tavaly már kényelmetlenné vált a fővárosi vezetés számára, miután az állami cégvezetőkkel visszafizettették a magas prémiumokat.  Korábban ugyanis több fővárosi cégvezető is milliós összegeket vehetett fel. A Blikk adatai szerint például Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója 5 millió 460 ezer forintot, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója 6 millió 144 ezer forintot, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója pedig 5 millió 568 ezer forintot kapott.

Tarlós decemberben arra szólította fel a cégvezetőket, hogy ne vegyenek fel 2 millió forint feletti prémiumot.

Bár a szerdán a közgyűlés elé kerülő előterjesztés nem tartalmaz valódi indoklást, valószínű, hogy a főpolgármester felszólítása kevésnek bizonyult, ezért szükséges a bérpolitikai irányelvek módosítása, amit – az előterjesztés szövege szerint – követni fog az egyes vezetők munkaszerződéseinek prémiumra vonatkozó részeinek módosítása is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.