Tarlósék vesztettek, maradhatnak a Mahir-oszlopok

Másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, melyben a Fővárosi Önkormányzatot ideiglenes intézkedéssel eltiltotta a MAHIR-oszlopok bontásától, egyben kötelezte a Fővárosi Önkormányzatot arra, hogy a MAHIR számára továbbra is zavartalanul biztosítsa a közterület használatát és a reklámhordozók telepítését a Főváros területén – tudatta lapunkkal a MAHIR Cityposter Kft.

Bár az Ítélőtábla kiemelte, hogy a másodfokú végzés nem minősül az ügy érdemében hozott határozatnak, és a peres ügy érdemében anyagi jogerőt nem teremt, indokolásában mégis utalt arra, hogy a MAHIR Cityposter Kft.-vel kötött szerződés rendkívüli felmondásának alátámasztatlansága, a felmondás ténybeli és jogi tisztázatlansága és a Főváros által mindezek ellenére elkezdett bontási munkák a bíróság számára a Fővárosi Önkormányzat jogszabálysértő magatartását valószínűsítik – olvasható a cég közleményében.

Az Ítélőtábla döntése alapján a per jogerős befejezéséig a MAHIR-oszlopok változatlanul a helyükön maradhatnak, a MAHIR Cityposter pedig jogosult további oszlopokat is kihelyezni, a Fővárosi Önkormányzattal fennálló szerződése alapján.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.