Újabb stratégiai lefejezés a fővárosnál

Felmentették Gauder Péter városstratégiai tervezőt, az ezzel foglalkozó fővárosi cég, a Studio Metropolitana ügyvezetőjét; Tarlós István főpolgármester azonban ezt egy hete csak szóban közölte Gauderrel, aki hivatalos, írásos indoklást és értesítést máig nem kapott. Mivel az utódlás teljesen bizonytalan, a "fejetlenségben" több, Budapest számára sikeres, Gauder által elindított nemzetközi program sorsa válhat kérdésessé.

Tarlós István főpolgármester indoklás és a részletek megjelölés nélkül felmentette Gauder Pétert, Budapest városstratégia-tervező cége, a Studio Metropolitana ügyvezetőjét – értesült a Népszabadság. Úgy tudjuk, a váratlan lefejezés szóban, tényleges indoklás és határidő megjelölése nélkül még egy hete történt, a szokásos, az előző ciklust bíráló kommunikációs csinnadratta mellőzésével. A főpolgármester váratlanul, épp egy nemzetközi konferencia kellős közepén rendelte magához a céget három és fél éve vezető, nemzetközi hírnévnek örvendő szakembert, aki emiatt tervezett előadását sem tudta megtartani a külföldi vendégeknek. Ráadásul mindezt úgy, hogy az ügyvezető a főpolgármesteri berendelés előtt három nappal tájékoztatta Bagdy Gábor (KDNP) főpolgármester-helyettest Budapest aktuális városfejlesztési kérdéseiről. Azon a megbeszélésen pedig egyetlen szó sem esett a menesztésről.

Gauder Péter
Gauder Péter

Ennnek tényét viszont a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója, Szűcs Somlyó Mária sajtófőnök lapunknak megerősítette, ugyanakkor semmilyen kommentárt nem fűzött hozzá. Az utódlás kérdéséről mindössze annyit közölt: a posztra várhatóan pályázatot írnak ki. Megkerestük az ügyvezetőt is, ám ő szintén nem kommentálta értesülésünket. Információink szerint Tarlós István a hűvös légkörű, mindössze ötperces „viziten” érzékeltette: azért nem hajlandó együttdolgozni Gauderral, mert erősen kötődik az előző városvezetéshez. Az ügyvezetőt annak idején Ikvai-Szabó Imre volt szabad demokrata főpolgármester-helyettes kérte fel a tisztségre. Ő pedig azonnal munkához látott, és 25 fős csapatával "élő" tartalommal töltötték meg az addig leginkább elméleti kutatásokat végző cég tevékenységét.

Jelzi ezt például, hogy - mint arról a minap beszámoltunk - a Studio Metropolitana, s személy szerint Gauder Péter hathatós közreműködésének köszönhetően Budapest lett az operatív központja az Európai Unió egyik legnagyobb és „legfrissebb” nagy-regionális együttműködésének, a több tucat országot, s számos nagyvárost átfogó, közelmúltban életre hívott Duna-startégiának. De ugyan ilyen fontos az a meghívás is, melyet épp a napokban személyesen „kézbesített” Gauder Péteren keresztül a magyar fővárosnak Európa legrangosabb ingatlanfejlesztői expója, a MIPIM regionális felelőse, Leopoldo Ferri de Lazara. E meghívásnak köszönhetően Tarlós István képviselheti majd Budapestet a minden év márciusában megrendezett Cannes-i kiállításon. Ráadásul olyan rangos partnerek között mutathatja be a magyar főváros a Gauderék által elkészített metropoliszkoncepcióját, mint Koppenhága és Brüsszel.

A Studio Metropolitana új, háromtagú felügyelő bizottsága e hét elején járt a cégnél, ahol áttekintették tevékenységét, melyről elismerően szóltak. Úgy tudjuk, a fideszes elnök, egy szocialista és egy LMS-tag egyöntetű támogatásáról biztosította az SM 2011-es munkatervét. Maguk is meglepődtek, amikor nem sokkal később értesültek az ügyvezető leváltásáról.

Információink szerint a főpolgármester városüzemeltetési helyetteséhez, György Istvánhoz  tette át a Studio Metropolitana szakmai felügyeletét, így Gauder leváltását is neki kellene levezényelnie. Ám utóbbi erről hivatalos értesítést a mai napig egyik politikustól sem kapott. Mint ahogy a két városvezető eddig a lehetséges utódot sem nevezete meg. Miközben javában futnak a hazai és a nemzetközi programok, félő, az interregnum miatt nem lesz olyan legitim vezető, aki eljárjon ezekben az ügyekben. Ha így lesz, Budapest a következő hónapokban nagyot bukhat a nemzetközi porondon a sokak szerint felelőtlen, nem körültekintő döntés miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.