Tarlós nem akar belerúgni Hunvaldba

Sajnálja az előzetesben lévő Hunvald György erzsébetvárosi polgármesterrel történteket Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint divat ilyenkor belerúgni az illetőbe, azt gondolván, hogy ez népszerű. Súlyos ügyek Tarlós szerint nemcsak az önkormányzatoknál vannak. A mai helyzet szerinte olyan, hogy akit akarnak, elvisznek, akit meg nem, azt nem.

Annyit tudok az ügyről, ami a sajtóban megjelent. Hunvaldra emberileg nem fogok rosszat mondani. Divat ilyenkor - ha valaki önhibájából is bajba kerül -, hogy azok is belerúgnak, akiknek erre semmi okuk sincs, mert azt hiszik, hogy ez a népszerű. Sajnálom, hogy az történt Hunvalddal, ami történt - mondta a Nap-Kelte ma reggeli adásában Tarlós István, fővárosi Fidesz-frakcióvezető.

Erzsébetváros polgármesterét kedden vették őrizetbe a kerületi ingatlanügyek miatt, csütörtökön a bíróság elrendelte egy hónapos előzetes letartóztatását, mert fennáll a bűnismétlés és a nyomozás befolyásolásának a veszélye.

Hozzátette: a pályázatoknál, közbeszerzéseknél sokkal egyértelműbben meg kell jeleníteni és érvényesíteni a személyi felelősséget. Amíg bizottsági szinten a kollektív felelősségre hivatkozva akarják elkenni a dolgokat, addig nem lehet reálisan azzal számolni, hogy az ilyen ügyek visszaszorulnak.

Azt kapnak el, akit akarnak

Tarlós szerint ne gondolja senki, hogy ilyen súlyos ügyek csak az önkormányzatoknál vannak, bővebb részleteket nem említett, de azt mondta, az okok a magyarországi privatizáció kezdeténél keresendők. Úgy vélte, megkérdőjelezhető, van-e politikai akarat a megelőzésre.

"Szubjektív véleményként mondom, ma olyanok a körülmények, hogy akit el akarnak kapni, azt elkapják, akit meg nem akarnak elkapni, azt nem kapják el. A jogrendben ez a lehetőség megvan."

Szimpátiatüntetés Hunvald mellett

Szórólapok özönlötték el reggelre Erzsébetváros utcáit, és a postaládákat. A felhívás szerint pénteken 17 órakor szolidaritásból megmozdulást lesz a VII. kerületi polgármester mellett - adta hírül a Hírszerző. A szórólap szeint "aki szeretné kifejezésre juttatni Hunvald György iránti szolidaritását", az menjen el a Polgármesteri Hivatal előtti tárre 17 órára. Az ismeretelen szervezők, "barátok és kollégák" azt kérik, hogy a szimpatizánsok helyezzenek el a téren egy szalagot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.