Tarlós nem adna második esélyt Dörnernek

- Nem engedem, hogy az Új Színház az antiszemitizmusnak vagy a szélsőségesség más formáinak biztosítson megjelenési lehetőséget - nyilatkozta Tarlós István egy német konzervatív lapnak. A főpolgármester a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak azt mondta: ha ilyen mégis előfordulna, csak egyszer figyelmeztetné a teátrum új vezetését.

A gonosz színpada címmel közölt budapesti riportot az Új Színházról a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) a lap politikai rovatában. A szerző, Reinhard Veser írásának bevezetőjében megállapította, hogy az Új Színház mostanáig művészi szempontból "szolidan vezetett" és "nem különösebben feltűnő" intézmény volt, Dörner György kinevezésével azonban "ez már a múlt".

Tarlós István

A budapesti főpolgármester "kissé eltúlzottnak" tartja a vezetőváltás körüli felháborodást - jegyezte meg a FAS, emlékeztetve egyebek között arra, hogy egyes vélemények szerint politikai megfontolások vezettek Dörner kinevezéséhez. Tarlós István ezt a lapnak nyilatkozva visszautasította, és elmondta: azért választotta Dörner pályázatát, mert abban szerepel, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben, ilyen programmal működő színház pedig eddig nem volt Budapesten.

Tarlós a kinevezést követő felháborodásra utalva hozzátette: nem számított erre a heves és kiterjedt reakcióra. "Csodálkozása őszintének hat, éppen úgy, mint az alig leplezett ingerültség" a kinevezés körülményeinek hamis ábrázolása miatt, ami mindenekelőtt külföldön tapasztalható - írta a lap.

A főpolgármester ezzel kapcsolatban kiemelte: "nem bocsátottam el az előző igazgatót, a szerződése egyszerűen lejárt". Tarlós elmondta: mostanáig valamennyi budapesti színházigazgató ugyanahhoz a világnézeti miliőhöz tartozott, ez a "rózsaszíntől a mélyvörösig" tartó színárnyalatokkal jellemezhető tábor. Most változik a helyzet - fejtette ki a főpolgármester. Ugyanakkor "a saját táboromban keletkezett ellenállás dacára a 15 színházigazgató közül 13-hoz hozzá se nyúltam" - tette hozzá.

Tarlós elmondta: nem engedi, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálja. "Második figyelmeztetés nem lesz", helyette olyan reakció következik, amely "egész Európát meggyőzi" - mondta Tarlós István a német lapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.