Tarlós le akarta fokozni Vitézyt?

A Fidesz fővárosi frakciója előtt kellett magyarázkodnia Tarlós István főpolgármesternek amiatt, hogy miért akarta elmozdítani a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről Vitézy Dávidot, írja az Index. Tarlós István szerint nem volt eltávolító szándéka, csak jó ötletnek tűnt a szakmai és a vezetői pozíciók ideiglenes szétválasztása.

A portál cikke szerint a múlt heti fővárosi közgyűlés előtt szerdán délután zárt ajtók mögött tartott találkozón kiderült, hogy minden korábbinál jobban elmélyült a főpolgármester és a Fidesz-frakció közötti ellentét. Emlékeztetnek arra: az elmérgesedett összecsapás előzménye az volt, hogy a BKK-t vezető Vitézy Dávid jelzést kapott arról, hogy a főpolgármester meneszteni akarja. Vitézy azonban a Fidesznél keresett és talált támogatást.

A párt politikusainak fellépéséből szerdára, a frakcióülés kezdetére Tarlós számára is világosság válhatott, hogy Vitézynek a helyén kell maradnia. A Fidesz György István főpolgármester-helyettes vezetésével kiállt Vitézy mellett, sőt az követelte Tarlóstól, hogy váljon meg két kulcsemberétől, a Fővárosi Biztonsági Irodát vezető Pető Györgytől, valamint az exfideszes tanácsadójától, Mitnyan Györgytől. Egyes hírek szerint a képviselő-testület azt is beígérte, hogy csökkenti Tarlós fővárosi cégek menedzsmentjére vonatkozó kinevezési jogait. - olvasható az Index cikkében.

Tarlós István a portálnak azt mondta: úgy gondolta, hogy Vitézynek a belső cégvezetés dolgában még van tanulnivalója. Ezért jó ötletnek tűnt a BKK szakmai és a vezetői pozíciónak ideiglenes szétválasztása. Felvetődött, hogy Vitézy általános vezérigazgató-helyettes legyen, széles szakmai szabadsággal.

Döntés végül nem született erről, sőt a főpolgármester szerint valójában eltávolító szándék sem volt. Számít Vitézy Dávidra, közlekedésszakmai értelemben nagyon jól megértik egymást, és személyi ellentét nincs köztük. Tarlós közölte: eldőlt, hogy Vitézy marad a helyén, de nem azért, mert a frakció hisztériázott.

Tarlós István azt is elmondta, hogy vannak viták közötte és a képviselőcsoport között, szavai szerint jelenleg „megbeszélésben van a frakcióval”. Elismerte, hogy néha kicsit élesebben fogalmaz, mert mint mondta: "nem a belvárosi piperkőc szalonokban nőttem fel". A főpolgármester jelezte, hogy érzi az ellenérzéseket két emberével, Petővel és Mitnyannal szemben. Az Index szerint Tarlós az üggyel kapcsolatban végül kifakadt: alig hogy felvetődik egy gondolat, azt a sajtó másnap már kész tényként, a lehető legszélsőségesebb verzióban tálalja.

Az Index szerint Vitézy pozíciója a főpolgármester és a Fidesz-frakció közötti hatalmi-politikai vita egyik állomása. Mint írják, a frakció egyes tagjai és Tarlós között már régóta folyik a "szkanderezés", ami többször olyan parlamenti jogszabály-módosításhoz vezetett, amivel borsot törtek a főpolgármester orra alá. Nemcsak a közgyűlési és a parlamenti frakció között van átfedés, hanem a közgyűlési frakció és a kerületi polgármesterek között is. Ez utóbbi csoport szervezete, a BÖSZ is többször szembe ment Tarlós István elképzeléseivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.