Tarlós: Nincs dugipénzünk!

Tarlós István bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért a BKV-ügy megoldódásában is. A főpolgármester szerint egy dolog számít: „feketén-fehéren” kiderüljön a kormányfő számára, hogy távolról sincsenek tartalékok, eldugott források Budapesten. Egyelőre nem a hosszú távú megoldásról folynak az egyeztetések, a tét a BKV következő 1-1,5 hónapos működése.

Bízik a magyar miniszterelnökben és a magyar kormányban, ezért bízik a BKV-ügy megoldódásában is Tarlós István főpolgármester, aki erről szerdai sajtótájékoztatóján beszélt. A városvezető szavai szerint azért tett eleget a fővárosi Fidesz-KDNP frakciónak a közgyűlés elhalasztására vonatkozó keddi kérésének, mert a teljes vitaanyag olyan tényszerű megállapításokat is tartalmazott, amelyekről korai lett volna még dönteni.

Szólt arról is: ha a főváros egy minisztertől kap tárgyalási ajánlatot, akkor nem hárítja el, de megállapodni csak a miniszterelnökkel lehet, és vele is kíván. Tarlós István kijelentette: azt szeretné, ha az Alstom-ügy után azt a súlyos problémát is meg tudnák oldani, hogy mi lesz a BKV-val. "Nem a felturbózott, habosított, sajtó előtti vitákban látom a lényeget, azt hiszem, ez többek részéről csak díszlet, kommunikációs arzenál” – szögezte le a főpolgármester.

Mint mondta, az elmúlt napok történéseit figyelve feltűnt neki, hogy a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, majd a miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy a fővárosnak meg kell oldania a BKV problémáját. A frakcióvezető súlyos megtakarítást javasolt, a miniszterelnök pedig a leggazdagabb régiónak nevezte a térséget – tette hozzá.

Megjegyezte: ebből azt a következtetést vonja le, hogy nem a viták, vagy ha úgy tetszik, konfrontációk miatt hezitál még a kormány a segítséggel, hanem „nagy valószínűséggel valami egyelőre ismeretlen okból azt hihetik, hogy a fővárosnál komoly átcsoportosítható pénzfeleslegnek kell lennie”. A városvezető ennek kapcsán úgy fogalmazott: „az ország nehéz helyzetének figyelembevételével egy ilyen gyanú lelkileg érthetően nem dobja fel a miniszterelnököt”.

Kitért arra is, Magyarország nehéz helyzetben van, „sokan összefogtak ellenünk”, ezért ha lesz „értelmes” egyeztetés a BKV ügyében, akkor a fővárosi delegáció élén részt fog venni rajta. Hangsúlyozta: egyetlen dolog számít most, hogy „feketén-fehéren” kiderüljön a miniszterelnök számára, hogy távolról sincsenek tartalékok, eldugott források Budapesten. Tarlós István azt is elmondta: ha a kormánnyal létrejön a megegyezés, akkor a főváros képes biztosítani a január végén visszafizetendő adósságkontingenst, és „akkor nyerünk körülbelül újabb 1-1,5 hónapot”.

 

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.