Tarlós után szabadon: itt a liberálisok Budapest-programja

Bemutatta a Magyar Liberális Párt (MLP) Budapest-programjának vitaindítóját, amely a city-koncepción, a közvetlen demokrácia erősítésén és a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások támogatásán alapul.

Tarlós után szabadon című programjuknak azért adták ezt a címet, mert úgy látják, Budapest nem szabad város, a vezetés elárulva a lakókat nem az ő érdekeiket képviseli, a Fidesz pedig "hűbéri birtokként" kezeli a fővárost - mondta Szabadai Viktor a párt budapesti választmánynak elnöke. Elmondása szerint a city-koncepció lényege, hogy megszüntetnék a kétszintű önkormányzati rendszert és a belvárost egy közigazgatási egységként kezelnék.

Emellett erősítenék a közvetlen demokráciát úgy, hogy helyi közösségek akaratát kifejező népi kezdeményezéseket karolnának fel. Erre Szabadai Viktor elmondása szerint azért is szükség van, mert sem a Városliget felújítása, sem a budapesti olimpia miatt nem írtak ki népszavazást.

A program harmadik fő pontja a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások (share economy) rendezett törvényi hátterének biztosítása. Mint azt a választmányi elnök elmondta, ezek ellen csak ideig-óráig lehet harcolni, ezért a cél, hogy az összes, Budapesten elérhető ilyen szolgáltatás törvényi hátterét rendezzék. Hozzátette: mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy eldöntse, akar-e ilyen szolgáltatást indítani vagy igénybe venni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.