Tarlós feltételekkel vállalja a munkát

Tarlós István szerint nem volt jó döntés a középiskolák elvétele, és nem adná a főváros cégeit a kormánynak, ha arra igényt tartana. Lázár Jánossal „máshol vannak a gyökereik”, ezért alakulhatott ki közöttük konfliktus.

Budapest jelenlegi polgármestere a Figyelőnek elmondta, a közte és a kancelláriaminiszter közt zajló vita nem színjáték, de nem is háború. A probléma szerinte onnan indult, hogy mind a kettőjük máshonnan származik, így más tartanak fontosnak. Lázár János a vidékre koncentrál, de meg kell értenie egy „ős-budapesti” álláspontját is – tette hozzá Tarlós, aki szerint amíg a forrásokat el nem osztják, lesz köztük nézeteltérés.

Tarlós a beszélgetés során elmondta, hogy azzal még egyet tudott érteni, hogy a kórházakat központi gondozásba vették, de a középiskolák elvétele már nem tetszett neki. A főpolgármester nem örülne annak, ha a főváros cégeit is elvinné a kormány. A vállalatokat csak kivásárolni lehet, de nem biztos, hogy odaadom őket – jelentette ki a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.

Tarlós nem szeretne esélylatolgatásba bocsátkozni az októberi főpolgármester-választással kapcsolatban, de a lapnak elmondta, három alapfeltételt szab a kormánynak, hogy folytatni tudja a munkáját: a BKV és a fővárosi cégek finanszírozásának megoldását, a 3-as metró infrastruktúrájának felújítását. A polgármester szerint, ha ezek a feltételek nem teljesülnek a választások után rövid időn belül, komolyan el kell gondolkodnia a munkájáról. Nem beszélne konkrét lemondásról, de csak addig tudja végezni a munkáját, amíg van értelme.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.