Tarjányi: Ártatlan vagyok!

Hatvan órán át volt őrizetben Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, akit különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítottak meg. Tarjányi a kihallgatása során ártatlannak vallotta magát, szerinte indokolt lenne a nyomozás felfüggesztése.

Tarjányi Péter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján egy videoösszeállítással mutatta be meggyanúsításának történetét és az ügyet, amelynek kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai november 30-án előállították, majd csaknem 60 órán keresztül őrizetben tartották, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének gyanúja miatt. Tanúk esetleges befolyásolása miatt kezdeményezték harmincnapos előzetes letartóztatásának elrendelését is, de ezt első fokon, majd másodfokon sem tartotta megalapozottnak a bíróság, így Tarjányi Péter szabadon védekezhet.

A videoösszeállítás szerint a céget, amelyben Tarjányi Péter kereskedelmi kapcsolattartóként dolgozik, 2010 elején kereste meg egy beruházó cég egy építőipari projekt elvégzésével kapcsolatban. Tarjányiék cége a projektben bonyolítóként vett részt, a munkálatok elvégzésével a Generál Kft.-t bízták meg. A kivitelező viszont a munkálatok nem kezdte meg, a cég vezérigazgatójának állítása szerint politikai kérés érkezett hozzájuk arra vonatkozóan, hogy ne építsenek. Tarjányi Péter erről azt mondta: ezt a politikai szálat már akkor sem hitte el. Mint elhangzott, s kivitelező 2,2 milliárd forint előleget számlázott ki Tarjányiék cégének, el nem végzett munkák és fiktív számlák kapcsán. Ezt követően a céget feljelentették az adóhivatalnál, a vizsgálat jelenleg is zajlik.

Tarjányi Pétert állítása szerint júliusban a cég új vezérigazgatója megfenyegette azzal, hogy adjon át minden pénzügyi dokumentumot, ellenkező esetben a folyamatban lévő polgári perekben és az időközben a cége által kezdeményezett felszámolási eljárás során "érdekes dolgokat fognak tapasztalni". A Generál vezérigazgatója állítólag azt mondta, hogy a jogszerűen zajló folyamatokat beépített embereiken keresztül lassítani tudják, továbbá kijelentette: fennálló tartozásaikat nem fogják kifizetni.

Tarjányi Péter azt mondta: ez a fenyegetés beigazolódott, ugyanis míg az általuk kezdeményezett hatósági eljárások csak akadoznak, a Generál Kft. által indítottak azonnal elindultak. Mint kiemelte, nyár végén megkeresték a rendőrséget és az ügy tisztázása érdekében egyrészt átadtak minden dokumentumot, továbbá kérték, hogy mielőbb hallgassák meg a tanúkat. Miután ez nem történt meg, azt kérték a hatóságoktól, hogy végezzenek "halaszthatatlan nyomozati tevékenységet" a Generál Kft. székhelyein. Tarjányi Péter kiemelte: nem a vizsgálattal van baj, hanem azzal, ahogy a nyomozás folyik. Volt rendőrként is biztonságpolitikai szakértőként azt mondta, meggyanúsítása "nagyon gyenge", de úgy látja, ez egy hosszú ügy lesz.

Véleménye szerint ügye arra utal, hogy a belbiztonsági szolgálatoknak is lenne mit tenniük. Ugyanis, ha Magyarországon lehetséges, hogy egy gazdasági szereplő hatással lehet a hatóságok vagy az igazságszolgáltatás működésére, "az nagyon veszélyes" - tette hozzá. Az MTI múlt pénteken számolt be arról, hogy Tarjányi Pétert egy héttel korábban gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A BRFK szóvivője, Horváth Katalin Fanni annyit közölt, hogy egy szállodaberuházással összefüggésben különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt nyomoz a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.