Tárgyalni hívta az LMP-t a Bajnai-féle mozgalom

A mai napon az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítói elküldték felkérő levelüket a Lehet Más a Politika (LMP) vezetőinek.

A levél mellékleteként az LMP politikusai megkapták az Együtt 2014 erkölcsi, elvi alapvetéseit tartalmazó dokumentumot is – tudatta a Haza és Haladás Egyesület lapunkhoz eljuttatott közleménye.

A Juhász Péter, Kónya Péter és Bajnai Gordon által jegyzett felkérő levél a csatlakozási tárgyalások megkezdésére hívja az LMP-t, utalva arra, hogy a párt november 17-én kongresszust tart, ahol várhatóan a közeljövő politikai stratégiájával kapcsolatban is fontos döntések születnek.

Az Együtt 2014 tagjai ezekhez a döntésekhez igyekeznek új szempontokat kínálni az LMP-nek akkor, amikor – a csatlakozási tárgyalások megkezdésére vonatkozó felkérő levél mellékleteként – elküldték az LMP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Jávor Benedek, a választmány szóvivői, Csiba Katalin és Heltai László, valamint annak titkára, Bakó Krisztina részére a három szervezet október 23-át követően aláírt Együttműködési Megállapodását, valamint az Együtt 2014 elvi, erkölcsi alapvetéseit tartalmazó dokumentumot is.

Ezek az alapvetések alkotják azt a keretet, amelyben egy, a változások sorozatát véghezvinni képes széles választói összefogás megvalósítható, illetve ezekre az erkölcsi, politikai alapelvekre építhető egy 2014 utáni jó kormányzás reális programja is.

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom tagjai aláírásukkal vállalják, hogy közéleti szerepvállalásukat, szövetségesi politikájukat ezekre az értékekre alapozzák.

Az LMP most hétvégén tartja kongresszusát, amelyen az egyik fő stratégiai kérdés épp az Együtt 2014-hez való viszony eldöntése lesz. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.