Tapolcán számoltatja el a bankokat a Fidesz

Még két napig telefonálhatnak kedvükre a képviselők, aztán már csak Orbánt hallgathatják.

A bankok elszámoltatása devizahitel fronton, illetve az erről szóló törvényjavaslat lesz az egyik legfontosabb napirendi pont a Fidesz-KDNP frakciók szerdán kezdődő, háromnapos szezonnyitó ülésén Tapolcán.

Varga Mihály a múlt héten azt mondta, már előkészítették az egyoldalú szerződésmódosításokról szóló jogszabályt. Az elszámolást követheti 2015-ös végrehajtással a devizahitelek forintosítása. A lakossági devizahitelek korlátozására és a jelzálog alapú, lakáscélú hitelek kivezetésére van szükség - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Rogán Antal nemrégiben azt nyilatkozta, hogy egy átlagos devizahitelnél több mint 800 ezer forint jár vissza az egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán. A frakcióvezető valószínűnek tartotta, hogy a Fidesz- frakció azt javasolja: az összeget a tőketartozásban írják jóvá.

A hagyományoknak megfelelően szerda este Orbán Viktor miniszterelnök ad politikai helyzetértékelést a képviselőknek. A miniszterelnöki beszéd alatt a tanácskozás szigorúan zárt, volt már arra is példa, hogy az előadásra a képviselők a telefonjaikat sem vihették magukkal.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.