Támadnak a pockok

Egyre több a mezei pocok, a növényvédelmi hatóság szakemberei szerint az utóbbi évek egyik legjelentősebb szaporodásával áll szemben az ország, ezért kiemelt figyelemmel követik a helyzet alakulását.
Nem magyar pockok, de ugyanolyan erős a foguk - Todd Korol / Reuters

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságágának tájékoztatása szerint a pocok-invázióval összefüggésben Baranya, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyéből jelentettek tetemes károkat, a többi között az őszi kalászos, árpa és búza, a lucerna, a borsó, valamint a repce kultúrákban.

Kirívó esetben a repcében 14-50 lakott járat is lehet 100 négyzetméteren és hasonló a helyzet a lucernában is. A kalászosokban egyes helyeken 16-18 járat lehet 100 négyzetméterenként, a napraforgóban pedig 6-8 fordulhat elő.

A pocok egyes területeken teljes tarrágást okozott. Vészhelyzet azokon a területeken alakult ki, ahol lucernatáblák és gyepterületek vannak az őszi kalászosok mellett - híja fel a figyelmet a tájékoztató.

Magyarországon három rágcsálóirtó készítmény rendelkezik állandó engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre: az Arvalin LR, a Polytanol és a Delu. Ezeket kizárólag a járatok nyílásába helyezve lehet alkalmazni.

A közlemény szerint a Redentin 75 RB szer csak szükséghelyzeti engedély birtokában használható fel a kártevők elleni védekezésre. A Nébih az ország déli megyéiben és középső területein kialakult rendkívüli mezei pocok invázió megállítására május 30. és július 31. között engedélyezte a készítmény használatát földi és légi alkalmazással a kalászos és repce kultúrákban.

Amennyiben a mezei pocok fertőzés a hazai lucernásokban tovább erősödik, a Redentin 75 RB szükséghelyzeti forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét ennek figyelembevételével módosítják. A készítmény felhasználásához termelői regisztráció szükséges a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságain - tartalmazza a közlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.