Tállai elrettentő büntetésekkel fenyegetné a szórakozóhelyeket

Aki reggel bejelent egy rendezvényt, este már meg is tarthatja, ami elfogadhatatlan – véli Tállai András belügyi államtitkár. Szerinte a liberális szabályozás a múlt szombati diszkótragédia egyik oka. A tűzoltók már eddig is ellenőriztek, és többször figyelmeztették a jegyzőt, ha túl sokan voltak egy rendezvényen.

Elfogadhatatlan a vendéglátó-ipari egységek működésének liberális szabályozása, mert többek között ez vezetett a múlt szombati diszkótragédiához - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára pénteken a Magyar Televízió reggeli műsorában.

Az államtitkár szerint az európai uniós jogharmonizációra hivatkozva 2009-ben szabályozás született a vállalkozások engedélyezésének meggyorsítása érdekében, de az nem tett különbséget a kereskedelmi szolgáltatások között. A rendelkezés miatt előfordulhat, hogy a buliszervező reggel bemegy az illetékes önkormányzathoz, bejelenti a rendezvényt, és este már meg is rendezheti. A hatóságoknak ugyan 30 napja van arra, hogy megvizsgálják a helyszín alkalmasságát, de rendezvényeket addig is lehet tartani.

Tállai kiemelte, hogy a szervezők több jogszabályt is megsértettek a West Balkánban tartott rendezvényen. Például a Nyugati téri háromszintes ingatlannak csak az alsó helyiségére volt engedélye a tulajdonosoknak, a többi emelet építési területnek minősült. Így már akkor hatalmasat hibáztak, amikor mindhárom szintet bérbe adták a programszervezőknek. Előzetesen ezért lett volna nehéz megakadályozniuk a hatóságoknak a buli megtartását, mert nem ismerték a West Balkán valós méreteit - fűzte hozzá.

A szervezők ugyancsak hibáztak, mert nem győződtek meg arról, hogy akitől bérbe veszik az ingatlant, rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel és kapacitással. Egyébként ők sem számítottak akkora tömegre – tette hozzá a politikus -, amekkora szombat éjjel megjelent a szórakozóhelyen.

Az államtitkár az engedélyezési szabályok szigorítását kezdeményező polgármesterek és az országos önkormányzati szövetségek vezetőinek részvételével tartott csütörtöki egyeztető fórum után elmondta: sokkal szigorúbb előzetes kontroll kell a jövőben ahhoz, hogy a nagy tömeget befogadó szórakozóhelyek működhessenek. Emellett meg kell teremteni az utólagos ellenőrzés lehetőségét, és ennek ki kell terjednie a működési engedélyekre is. Kiemelte, hogy növelni kell, illetve a bevételhez kell igazítani a büntetések összegét, és a szankciónak elrettentő erejűnek kell lennie.

Az önkormányzatok képviselői javaslatot tettek egy koordinációs ellenőrző iroda létrehozására, ez fogná össze a fővárosi kerületek szakhatóságait, és irányítaná az ellenőrzéseket. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány létrehozta az említett munkacsoportot. A kabinet január 31. után tárgyal a munkacsoport javaslatáról, és ha nemcsak kormányrendelet-, hanem törvénymódosítást is szükségesnek lát, akkor azt beterjesztik a parlament elé. 

 

A tűzoltók ellenőriznek

 

Az elmúlt évben a fővárosi tűzoltók 4540 esetben tartottak tűzvédelmi ellenőrzéseket – tudatja közleményében a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság. Így az ötven fő feletti befogadóképességű zenés, táncos vendéglátó- és szórakozóhelyeken a bent tartózkodók és a létesítmények biztonsága érdekében rendkívüli tűzvédelmi célellenőrzések szerveztek. Hétvégéken esti, illetve éjszakai időpontokban 117 szórakozóhelyet vizsgáltak meg. A hiányosságok miatt 17 esetben hatósági felhívással éltek, 32 helyszíni bírságot szabtak ki és három szabálysértési feljelentést tettek, egy alkalommal pedig tűzvédelmi bírságot vetettek ki. Kilenc szórakozóhely ügyében az illetékes jegyzőhöz fordultak, mert a vendégek száma meghaladta a rendezvény helyszínének befogadóképességét.


 

 

 

 

 

 

Megemlékezők a Nyugati téren
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.