Találtak átadni való utat a Fidesz veszprémi jelöltjének

A veszprémi belváros közlekedési terhelését csökkenti a közel 400 millió forintból, európai uniós támogatással megvalósult új észak-déli közlekedési főtengely, amelyet csütörtök reggel adtak át.
A 80-as évek végétől, mikor a belső útgyűrű elkészült, ilyen nagyszabású új útfelület építés, amely kifejezetten a város közlekedésfejlesztésének javítását szolgálta volna, nem történt Veszprémben - jelentette ki Némedi Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester.

Hozzátette, hogy a beruházás egy több éve folyó tudatos közlekedésfejlesztés eredménye, amely által korszerű jó minőségű új útfelületet használhatnak a veszprémiek és a városba érkezők.

Brányi Mária városfejlesztésért felelős alpolgármester elmondta: az útépítésre a város közel 360 millió forint európai uniós forrást nyert el, vagyis a beruházás 89,99 százalékos támogatottságot élvezett.

Az új útszakasz a Budapest úti körforgalmat köti össze az Almádi úttal. A beruházás során 624 méter új útfelület épült, a Radnóti téren kettős körforgalmat alakítottak ki, az út mentén parkolókat, gyalogjárdát és kerékpárutat létesítettek. Az új út a térképeken az Almádi út folytatásaként szerepel majd.

A beruházás kivitelezője a Colas Út Zrt.. volt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.