Tágra zárt karokkal fogadták az ENSZ-raportőrt

Botrányosra sikeredett az ENSZ különleges jelentéstevőjének budapesti látogatása. Frank La Rue, aki második alkalommal szólalt fel Budapesten a médiatörvény ellen, a parlament emberi jogi bizottságának tagjaival találkozott csütörtökön - nem akármilyen körülmények között.

Frank La Rue az internet szabadságáról szóló szakmai konferenciára érkezett Budapestre, de itt tartózkodásáról hivatalosan értesítette a Külügyminisztériumot, és hivatalos találkozót kért a parlament emberi jogi bizottságának tagjaival. (La Rue már az első, áprilisi látogatásán jelezte ezt az igényét és kérte, hogy a találkozóra szakmai szervezeteket is hívjanak meg.) A "félig hívatlan" vendéget végül nem hivatalos bizottsági ülés keretei között fogadták, hanem egy "nyilvános (!) meghallgatáson". Ehhez képest a sajtó csak magától La Rue-től értesülhetett a találkozóról, arról sem a bizottság, sem a parlament nem adott ki hivatalos meghívót (elsőre a parlamenti sajtóosztályon is azt közölték lapunkkal, hogy a bizottság nem is tart ülést).

Kényszerű kompromisszum

Frank Larue

Az eleve kínosnak ígérkező találkozó felülmúlta a várakozásokat: nemhogy nem verték nagydobra, de még a bizottsági tagok is csak az utolsó pillanatban szembesültek azzal, hogy kik is szerepelnek a meghívón: nagycsaládosok, katolikus újságírók szervezete, egyházak - és a MÚOSZ. A meghívott szervezetekről Lukács Tamás, a bizottság KDNP-s elnöke döntött, míg La Rue saját listát küldött, amelyen tíz - a bizottság elnöke szerint kizárólag liberális - szervezet szerepelt (zömmel a médiatörvényt kritizáló szervezetek: a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet). Lukács elutasította az ENSZ raportőr listáját,végül az a "kényszerű kompromisszum" született, hogy a jobboldalhoz húzó, illetve liberális szervezetek is szót kaptak - legalábbis néhányuk. Az ülésen - melyen csak a Fidesz, a KDNP és az MSZP képviseltette magát - így két szólam volt meghatározó: a keresztény értékekről, erkölcsromboló médiáról értekező családos-katolikus vonal (az egyházak - Úr napja lévén - nem jöttek el), illetve a kemény szakmai krtitikát megfogalmazó TASZ-Amnesty-MÚOSZ "tengely".

A Milla sem tényező?

Az ülésen szót kért Molnár Péter, a CEU oktatója (La Rue budapesti programjainak egyik koordinátora), az Egymillióan a sajtószabadságért szerveződés nevében. Lukács Tamás ezt a kérést megtagadta, a parlamenti szabályokra - sőt a képviselői esküjére - hivatkozva. A Milla-csoport ugyanis szerinte nem releváns társadalmi szervezet, ha pedig a CEU képviselőjeként adna szót, azzal diszkriminálná a többi egyetemet. Információnk szerint Molnárt végül a La Rue-delegáció tagjaként engedték be a parlamentbe, a meghívott szervezetek listáján nem szerepelt. Lendvai Ildikó reményét fejezte ki, hogy legközelebb a legnagyobb támogatottságú civil mozgalom is meghívást kap, míg Lukács azon sajnálkozott, hogy a -szerinte - legnagyobb támogatottságú Nagycsaládosok Szervezetének meghallgatására nem jutott idő. Frank La Rue pedig úgy reagált az újabb afférra, hogy valamennyi egyetemmel, civil mozgalommal közösen kellene megvitatni a médiatörvényt.

A szabadság szimbóluma

Az ülésen Frank La Rue megismételte, hogy továbbra is nagyon aggasztja a médiatörvény, különösen a médiahatóság "függetlensége". Továbbra is érdemi társadalmi egyeztetést sürgetett, de - célozva a lista-afférra - "nem csak a kormányhoz közel álló szervezetekkel, hanem függetlenekkel is". - Magyarország mindig is a szabadság szimbóluma volt Európában, és meg kell találni a módját, hogy ismét az lehessen - összegezte véleményét a raportőr.

ENSZ vs. KDNP

Lukács Tamás bizottsági elnök azt ajánlotta La Rue-nek, hogy mielőtt véleményt alkot, hallgassa meg a másik felet is... Majd gunyorosan konstatálta, hogy legalább egy kérdésben sikerült előre lépni, hiszen a La Rue-féle lista bizonyítja, hogy az ENSZ-raportőr tájékozódása teljesen egyoldalú, reméli, hogy – a többi szervezet véleményének meghallgatása után – már árnyaltabban látja a képet. A konkrét kifogásokat illetően, Lukács európai példákra hivatkozott, többek között arra, hogy számos EU-tagállamban kormány-irányítás alatt áll a médiahatóság, feltéve a kérdést, hogy nekik "miért volt annyi nemzeti önbecsülésük, hogy nem csináltak nemzetközi hisztériát". A médiatanács tagjai pedig szerinte igenis függetlenek,

Nem is illetékesek

Mindezek után - csaknem három órás vitát követően - Lukács Tamás közölte, hogy a bizottságuk tulajdonképpen nem is illetékes a médiatörvény ügyében... Végül azzal búcsúztak, hogy legközelebb majd szélesebb körben rendeznek vitát, amelyen immár több szervezetet is meghívnak "diszkrimináció nélkül". La Rue jelezte, hogy ha meghívják, szívesen visszatér - lehetőleg még a médiatörvény soron következő - javarészt technikai - módosítása előtt. (A már elkészült módosítás egyik különlegessége, hogy eltörli a sajtóbírságok alsó határát, és elrendeli, hogy a bírságokat az adóhatóság hajtsa be, amit La Rue külön is kifogásolt, mondván nem kellene összemosni a két rendszert, "hacsak nem a megfélemlítés a cél".)

Kínos vendég

- Úgy tűnik, a kormányoldal az ENSZ-szel való viszonyt is rontani akarja - kommentálta a történteket lapunknak Lendvai Ildikó, a bizottság MSZP-s tagja. Példátlannak mondta, hogy nem hívták meg azoknak a szervezeteknek a többségét, melyekkel a raportőr találkozni kívánt. Ennek nyilván az az oka, hogy La Rue fenntartja súlyos aggályait a médiatörvénnyel kapcsolatban, továbbra is szükségesnek tartja a kabát újragombolását. "Reméljük, hogy még az újabb, egyébként semmire sem jó törvénymódosítás megszavazása előtt sor kerülhet egy valóban széles körű konzultációra, ahonnan már senki sincs kizárva", tette hozzá az ellenzéki képviselő. Lukács Tamás viszont azt furcsállja, hogy a meghívott fél akarja diktálni a feltételeket, hogy kiket hívjanak meg a konzultációra, "ilyen a világon nincs", mondta lapunknak a bizottság elnöke.

Besírták magukat

- Ez az úgynevezett nyilvános konzultáció éppen úgy zajlott, ahogy az egész médiatörvény tárgyalása és elfogadása: átláthatatlanul, tisztázatlan körülmények között, antidemokratikusan - értékelte a botrányos ülést Szigeti Tamás, a TASZ jogásza. - Az emberi jogi bizottság semmivel sem segítette elő, hogy emberi jogi szervezetek részt vehessenek az ülésen - tette hozzá Szigeti, aki szerint csak többszöri unszolásukra ismerte el a bizottság, hogy egyáltalán ülést tartanak, és csak a rámenősségüknek köszönhetik, hogy végül is részt vehettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.