Szűz szem a döglött ügyeken

Deme Tamás őrnagy vezeti a Döglött ügyek osztályát, melynek első - évekkel ez előtt nyugdíjazott - vezetőjét, Kovács Lajos ezredest, a móri nyomozás hibáit leleplező könyve miatt tanácsadói státuszától is megfosztotta a rendőrség.

„A szűz szem előnyei miatt akár jól is elsülhet, hogy egy fiatal, úgymond tapasztalatlan nyomozót neveztek ki” - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI)  úgynevezett döglött ügyek osztályának ma már nyugdíjas „alapító vezetője”, Kovács Lajos ezredes hétfőn az MTI-vel.  Bár a régóta felderítetlen bűncselekményekbe még ezután kell beleásnia magát a „döglött ügyek osztálya” frissen kinevezett vezetőjének, Deme Tamás őrnagynak, de talán olyasmit is észrevesz, amire egy csőlátó „öreg” nyomozó nem kapta fel a fejét - mondta a negyvenéves rendőri múlttal leszerelt Kovács Lajos.

A „Mór megtette…” című könyv szerzője (akinek valószínűleg épp a könyvben leírtak miatt nem hosszabbították meg a szerződését) elmondta: bár ő leszerelt, osztálya nem szűnt meg, a munka folytatódik. Hozzátette: utóda dönti el, hogy az asztalon fekvő döglött ügyek közül melyekre fordít nagyobb figyelmet, s melyekről gondolja úgy, hogy semmi esély a tettes megtalálására, jobb lezárni az aktákat.

Kovács Lajos szerint körülbelül 20 „döglött ügy” (többnyire gyilkosság) vár megoldásra, melyek közül jó néhányban látott fantáziát, ám menesztése miatt a sokévnyi befektetett munka már nem hozhatja meg gyümölcsét. Az MTI-nek a lezáratlan ügyek jellegére vonatkozó kérdésére Kovács Lajos elmondta, hogy a közvélemény számára elvileg érdektelen gyilkosságokról van szó.

Kit izgat, hogy egy vidéki vállalkozó valószínűleg megölette a feleségét, hiszen sok ilyen és ehhez hasonló ügy fordul elő Magyarországon - fogalmazott a külföldön is szaktekintélynek számító ezredes.

Hozzátette: nálunk elsősorban az ismert emberek nevével fémjelzett bűnügyek, valamint a sorozatgyilkosságok, esetleg a különleges, egyedi módszerrel elkövetett rémtettek kerülnek reflektorfénybe. Ilyen volt a Fenyő-gyilkosság, s ilyen a romák sérelmére elkövetett sorozat is. Mindkettő nagyon izgatott - húzta alá az ezredes. Az előbbi azért, mert noha 2-3 éve a rendőrség megszüntette az ügyben a nyomozást, új fejlemény, fordulat esetén ismét elővehetők az akták. A hat évvel ezelőtt hozott új jogszabály szerint a minősített emberölési ügyek soha nem évülnek el, de mivel a Fenyő-gyilkosság több mint hat éve történt, erre az esetre a korábbi paragrafus, azaz a 20 éves elévülési idő érvényes - hangsúlyozta Kovács Lajos.

Hozzáfűzte: Fenyő János gyilkosa és megbízói tehát körülbelül 2018-ig még aggódhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.