Gulyás Gergely beszédében hangsúlyozta: Esterházy János a 20. századi magyar politika egyik legtiszteletreméltóbb személyisége, aki bármely nemzet számára példaképül szolgálhat. A "népéért életét is feláldozni kész közszolga" felmentése sokkal inkább érdeke az őt elítélő államnak, mint az erőszakot, rabságot és halált elszenvedett mártírnak.

Esterházy Jánost méltatva úgy fogalmazott: az első világháborút követően magyarnak maradni az elcsatolt területeken, a magyarok jogaiért küzdeni az utódállamokban, egyedüliként nemmel szavazni a szlovák parlamentben a zsidóság deportálásáról, majd üldözöttek százait menteni, végül "a lélek megtöretése nélkül viselni tizenkét évnyi kommunista kényszermunkát és börtönt" csak "sziklaszilárd jellemmel, a keresztény hit e világon túli igazságába vetett meggyőződéssel lehet".

A nemzetek közötti megbékélést, "elveinkhez, keresztény európai értékeinkhez való ragaszkodást és a halálig tartó hűséget a magyar nemzethez" - ezt lehet és kell is megtanulni Esterházy Jánostól. Fontos hirdetni példáját, hogy a mai magyar fiatalok is találkozzanak az emberi példaadás e rendkívüli teljesítményével - mondta Gulyás Gergely.

Az Országgyűlés alelnöke kitért arra is: Esterházy János hazaszeretetéről mindennél többet elárul, hogy 1957-ben, végóráit élve azt kérte a hatóságoktól, szállítsák át csehországi börtönéből a nyitrai börtönbe, hogy a szülőföldjén halhasson meg. Az pedig a kommunista hatalom természetét példázza, hogy nemcsak ennek a kérésnek a teljesítését tagadták meg, de családja sem kapta meg holttestét, hogy méltóképpen eltemethesse.

A politikai hatalom, amelyik háborús bűnössé nyilvánította, annyira félt a magyar politikus emlékétől, hogy még az emlékezés lehetőségét is el akarta törölni, ezért jeltelen sírba temették. De bármennyire igyekeztek eltörölni emlékét, a történelem bebizonyította, hogy "nagysága abszolút és megkérdőjelezhetetlen" - tette hozzá Gulyás Gergely.

A Rákóczi Szövetség által szervezett megemlékezésen a résztvevők megkoszorúzták Esterházy János emléktábláját annak a Szép utcai háznak a falán, ahol budapesti tartózkodásai idején lakott 1940 és 1944 között. Koszorút helyezett el mások mellett Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Surján László kereszténydemokrata politikus, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom vezetője a koszorúzás előtt kiemelte: Esterházy János politikáját a kereszténység-magyarság-szociális érzékenység hármasságára építette. A felvidéki politikus egész életében a szlovák-magyar sorsközösségben gondolkodott.

Surján László szerint ahhoz, hogy szlovákok és magyarok közösen tisztelhessék Esterházy Jánost, mindkét nemzetnek változtatnia kell. Szlovákiában meg kellene érteni, hogy nem rájuk nézve, hanem az "idő rostáján már kihullott csehszlovák gondolat" számára volt Esterházy veszélyforrás, a "mi feladatunk pedig az, hogy megfogadjuk Esterházy szavát, és elvessük a gőgöt" - fogalmazott. "Szégyenteljes, ha valaki azt mondja, hogy a szlovákok a magyaroktól lopták még a címerüket is, hiszen ez a címer évszázadokon keresztül az övéké is volt, és szerették. A hármashalom és a kettőskereszt éppen egységünk jele is lehetne" - mutatott rá Surján László.

Az ünnepségen Esterházy-díjjal tüntették ki László Béla egyetemi tanárt a nyitrai magyar pedagógusképzés érdekében kifejtett kiemelkedő fontosságú munkájáért, valamint a kassai Szakkay József Szakközépiskolát az iskola történelmi jelentőségű múltjáért és a felvidéki magyar nyelvű szakképzésben betöltött kiemelkedő szerepéért.

Esterházy János (1901-1957) a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetője volt, az egyetlen képviselő az akkori fasiszta szlovák törvényhozásban, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. A háború után letartóztatták és a csehszlovák hatóságok átadták a szovjet titkosszolgálatnak. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte a fasisztákkal való együttműködésért. Később elnöki kegyelemben részesült, rehabilitációja azonban eddig nem történt meg.