Sztrájkra készül Dénes Tamás új szakszervezete

Nyílt levelet írt az Országos Tiszti Főorvosnak a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), amelyben azt tudakolják, hogy milyen lehetőségeik vannak egy esetleges munkabeszüntetés megszervezésére.
A jelenleg hatályos sztrájktörvény szerint ugyanis sztrájk jogszerűen csak a még elégséges szolgáltatás mértékében való megállapodás esetén tartható, amely nem veszélyeztetheti az emberek testi épségét. Emlékeztetnek levelükben arra, hogy nincs hatályban átfogó megállapodás a még elégséges szolgáltatásokról az ágazatban (egyedi esetekben általában ügyeleti szintet szoktak biztosítani, de ez intézménytípusonként változó tartalmat jelent, szükségképpen a megállapodások tartalma is intézményenként változó volt).

Dénes Tamás a PestiSrácok.hu-nak kifejtette, a ReSzaSz a megalakulásakor kapott felhatalmazást arra, hogy ha szükséges, előkészítsen egy munkabeszüntetést az egészségügyben. Ennek a folyamatnak most eljött a 0. lépése, ugyanis az egy éve húzódó tárgyalások során sem történt érdemi előrelépés. Február óta lehet hallani különböző számokat és összegeket, csak úgy röpködnek szóban a milliárdok, de teljesen zavaros, vajon mennyit és hová csoportosítanak majd át, ahogy február óta a bérfejlesztés kérdésében sem történt konkrét megállapodás – sorakoztatja az érveket dr. Dénes Tamás. Ráadásul jön a nyár, és lassan eltelik az év, miközben egyre nehezebben tudják garantálni ennyi pénzből a betegbiztonságot, hiába vannak szakképzett és jó orvosok és ápolók idehaza.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.