Sztrájkolnak a buszvezetők, ha megvonják az utazási kedvezményüket

Azonnal megkezdi a munkabeszüntetés szervezését a három dél-dunántúli megyében – Baranyában, Somogyban és Tolnában –, valamint Veszprémben működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), ha az Országgyűlés jelenlegi formájában fogadja el a személyszállítási törvényt, és ezzel megvonja a Volán-társaságoknál dolgozók és családtagjaik utazási kedvezményét.

Dobi István, a több mint 800 tagot tömörítő érdekvédelmi szervezet elnöke csütörtökön elmondta az MTI-nek, hogy az Országgyűlésnek beterjesztett törvény tudomásuk szerint nem tartalmazza, hogy a Volán-társaságoknál dolgozók menetkedvezményt kapjanak. "Ezzel újabb érthetetlen és megalázó döntéssel sújthatják a munkavállalókat" –fogalmazott az érdekvédő.

A SZAKSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a cég alapítása óta – az Európa számos országában működő rendszerhez hasonlóan – ezrek kaptak utazási kedvezményt, amit figyelembe vettek a juttatások során. Egy szakmai felmérésre hivatkozva azt mondta: az autóbusz-közlekedési vállalatoknak a dolgozók és családtagjaik számára nyújtott utazási kedvezmény korántsem jelent hatalmas bevételkiesést. "A kedvezmény egyfajta bérkiegészítő elem, ennek megvonása komoly indulatokat válthat ki" – fűzte hozzá, egyúttal jelezte: egy esetleges sztrájkra akár már tavasszal sor kerülhet.

Dobi István ismertetése szerint a volános dolgozók eddig 20 év munkaviszony után kaphattak korlátlan utazásra jogosító, országos kedvezményt. Akik ennél rövidebb ideje dolgoznak a vállalatnál, azok az adott megyén belül utazhatnak ingyen. A családtagok évente kettő – oda-vissza útra érvényes – díjmentes jegyet, továbbá nyolc 50 százalékos kedvezményre jogosító füzetjegyet igényelhettek.

Az utazási igazolványok kiadását – tekintettel a közelgő változásokra – felfüggesztették – közölte a SZAKSZ elnöke.

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.