Sztrájkba lép a VDSZSZ, de nem tudják, mikor

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) bejelentette, hogy sztrájkba kezdenek - közölte a szakszervezet, miközben még folytak a zárt ajtók mögötti tárgyalások a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek között Budapesten.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) bejelentette, hogy sztrájkolni fognak, mivel a kollektív munkaügyi vitán a kormányzat részéről nem látszik a megállapodási szándék - közölte a szakszervezet, miközben még folytak a zárt ajtók mögötti tárgyalások a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek között.

MÁV egyeztetés
MÁV egyeztetés, 2009-10-09,

A tárgyalásokon egyáltalán nem látszik a megállapodási szándék a kormányzat részéről - közölte Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke, hozzátéve: "Addig fogunk sztrájkolni, amíg  eredmény nem lesz". A szakszervezetnél az MTI kérdésére azt még nem tudták megmondani, hogy a bejelentés mikorra vonatkozik.

A közlemény szerint mindössze egy emlékeztető lehetett volna a pénteki tárgyalás egyenlege, ennek aláírását azonban a VDSZSZ megtagadta. Az MTI úgy értesült, hogy a többi szakszervezet azt aláírta.

A VDSZSZ közleménye szerint az említett dokumentum rögzíti ugyan, hogy november elsejéig kell kiadni a vasutasok és jogosult  családtagjaik menetkedvezményével kapcsolatos rendelettervezetet, de a tárgyalás során a MÁV nem volt hajlandó átadni az általa véglegesnek tekintett tervezetet.

Az egyeztetésen megvitatták a közösségi közlekedés átalakítására, valamint a vasúti munkahelyek megtartásával  kapcsolatos két további napirendi pontot is, ám itt sem történt  előrelépés. Ezzel kapcsolatban "a MÁV által készített emlékeztető pusztán arra korlátozódott, hogy a kormányzati oldal meghallgatja és  rögzíti a szakszervezeti észrevételeket" - olvasható a szakszervezet  közleményében.

A felek abban sem értettek egyet, hogy mikor folytatódjon a kollektív munkaügyi vita. A VDSZSZ által elutasított emlékeztető szerint a Vasúti Egyeztető Bizottság október 20-i ülésén folytatnák  az egyeztetést, ám a szakszervezet késeinek tartja az időpontot, konszenzus pedig nem született a folytatásról.

Bárány Balázs kijelentette:  "a kollektív munkaügyi vita jelenlegi formájában pusztán színjáték, a vasutasokat viszont nem  kéne bohócnak nézni".

A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete  azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi  közlekedés, közte a MÁV és a kedvezmények tervezett átalakítását is.

A kollektív munkaügyi vita október elsején kezdődött, azóta több  fordulóban egyeztettek a szakszervezetek és a kormány képviselője, de megállapodás nem született.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.