Szombathelyen mindenki feljelent mindenkit

Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője csütörtökön délután feljelentést tett a rendőrségen és átadta a birtokába került fényképeket és videofelvételt, amelyek alapján a szombathelyi szocialisták Lazáry Viktort, a városi közgyűlés fideszes alpolgármesterét azzal gyanúsítják, hogy drogot fogyasztott, drogok hatása alatt él.

Az alpolgármester a közgyűlésen cáfolta és visszautasította a vádakat, közölése szerint kedden drogtesztet is elvégeztetett. Ennek eredménye azt bizonyítja, hogy nem fogyasztott drogot - mondta. Az alaptalan gyanúsítás miatt jogi lépéseket tesz - tette hozzá. Czeglédy Csaba az MTI-nek úgy fogalmazott, a rendelkezésükre álló összes bizonyítékot átadták a rendőrségnek, amely dönt majd arról, hogy ezek alapján indít-e nyomozást az ügyben, illetve dönt arról is, hogy az eljárást ismert vagy ismeretlen személy ellen indítja-e meg. Hozzátette, annak a dílernek a nevét is közölte, aki információik szerint egy szombathelyi lakótelepen él, és feltevésük alapján tőle szerezhette be az alpolgármester a kábítószert.

Feljelentést tesz kényszerítés bűntette és nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt a rendőrségen Lazáry Viktor, aki közleményben tudatta, hogy a szocialisták által hivatkozott felvételen nem ő látható. Lazáry Viktor közölte: szerdán drogtesztet végeztetett a szombathelyi Markusovszky Kórházban, amely bizonyítja, hogy nem fogyasztott kábítószert. Egyúttal tudatta, hogy pénteken megismétli a tesztet. Közleményben kijelentette, hogy képviselői és alpolgármesteri munkáját a jövőben is maradéktalanul elvégzi.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére egyelőre csak annyit közölt, az üggyel kapcsolatban csütörtökön nem, csak később várható rendőrségi tájékoztatás.

Ha egy közéleti szereplőről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy bűncselekményt követett el, annak "nincs pardon", vagyis nincs helye a közéletben, így a Fideszben sem - így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a zuglói hangfelvételügyet és azt is, hogy Szombathely fideszes alpolgármesterét drogfogyasztással gyanúsítja az MSZP. Kocsis Máté csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta, hogy mindkettőt helyi ügynek tekintik.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.