A rendőrség lezárta az úgynevezett Timár-ügyet. Az ORFK kommunikációs osztályvezetője egy hete közös megegyezéssel távozott hivatalából, miután pár nappal korábban – egyes kereskedelmi televíziók közlésével ellentétben nem a belső elhárítás (azaz a Nemzeti Védelmi Szolgálat), hanem – a rendőrség egyik mobil ellenőrző egysége igazoltatta és megszondáztatta a kolléganője társaságában egy sporttelepről a szolgálati autóval kihajtó Timárt. Elszíneződött a szonda, ami az osztályvezető jogosítványába és állásába került.

Kiszivárgott hírek szerint Horváth Katalin Fanny, a BRFK szóvivője, aki Timár utasa volt, hevesen tiltakozott a rendőri intézkedés miatt, ezért egyes bulvárlapok és kereskedelmi televíziók már a hét végén azt valószínűsítették, hogy ő is távozik posztjáról. A BRFK-n azonban lapunk kérdésére nem erősítették meg az ez irányú találgatásokat.

"A főkapitány nem kapott olyan feljegyzést, jelentést vagy bármilyen más jelzést, ami megkérdőjelezhette volna a szóvivő további alkalmazását”, közölte a főkapitányság egy névtelenséget kérő illetékese.

A NOL is megírta, hogy a rendőrség vezetői elégedetlenek voltak Timárral és általában a rendőrségi sajtószolgálat tevékenységével, ezért "utaztak Timárra”. Ezért is tartottak "véletlenül" egy "előre nem tervezett szondáztatást” a sporttelep környékén épp azon a napon, amelyen Timár rendszeresen teniszezni szokott.

Azt hétfőn egy magas rangú rendőrségi tisztviselő udvariasan visszautasította, hogy „utaztak volna Timárra”. Úgy fogalmazott, hogy az országos rendőrfőkapitány utasítására azért tart rendszeresen ellenőrzéseket a belső ellenőrzés a sporttelep környékén, mert ott alkoholt is árusító büfé is található, és a tapasztalatok szerint egyes kollégák hajlamosak egy-két pohár sör vagy más szeszesital elfogyasztása után még volán mögé ülni, bízva abban, hogy szokványos közúti ellenőrzés esetén a rendőrigazolványuk megmenti őket a szondáztatástól és a szonda elszíneződése esetén annak esetleges súlyos következményeitől.

Tehát nem Timárra, hanem általában véve, ittasan vezető rendőrökre vadászott a belső ellenőrzés. A rendőrségen egyébként egyes szolgálati területeken szinte mindennaposak, máshol alkalomszerűek a szondáztatások, és az ORFK közlése szerint havonta egy-két rendőr veszíti el az állását azért, mert szolgálatban ittas volt.

Ebben a hónapban tehát már kimerítették ezt a keretet. Timár után pár nappal ugyanis kirúgtak egy vidéki járőrt, akiről a szolgálatba lépésekor a szonda egyértelműen kimutatta, hogy nagyon, de nagyon a pohár fenekére nézett az előző nap. „Márpedig ha az őrmester repül, akkor az ezredesnek és tábornoknak is repülnie kell, ha ittasan lép szolgálatba vagy ül a volán mögé”, így a rendőrség illetékesei.

Timár ittas vezetése mindenesetre kapóra jött a rendőrség sajtómunkájának gyökeres átszervezését hónapok óta halogató ORFK-vezetés számára. A Teve utcában közel félszázan foglalkoznak sajtóügyekkel (ez egy kisebb vidéki rendőrkapitányság létszámának a fele-kétharmada), ám a rendőrség „sajtómunkájával” mind a sajtó, mind a testület vezetése és az irányító Belügyminisztérium, valamint a kormány is elégedetlen.

Tavaly szeptemberben a hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülés után jelentették be, hogy a rendőrségi kommunikációt erősítendő (a rendőrség munkájának elemző kommunikációjára) visszahívják Garamvölgyi Lászlót. Bármilyen sokan bírálták is a szóvivőt a múltban, tény – és a kormány illetékesei is ebből indultak ki –, hogy ő az egyetlen olyan rendőr, aki bármikor, bármilyen helyzetben bármiről képes 20 percet beszélni élvezetesen anélkül, hogy a testület (vagy legalábbis a felettesei) számára ártó információkat nyilvánosságra hozna. Ismeri a médiát, az újságírókat és a saját szakmáját, nem mellesleg maga is ír, tucatnyi könyv, köztük néhány sikerkönyv szerzője is.

A hajdúszoboszlói bejelentés úgy hangzott, mintha Garamvölgyi egyfajta szak-kormányszóvivői felkérést kapott volna. Pár nappal később egy belügyminisztériumi közlemény az ORFK szóvivőjeként említette. Rangban az első, darabra ő volt azonban a harmadik. És ahogy az ilyenkor már lenni szokott, sok szóvivő között elvész az információ.

A helyzetet csak bonyolítja a megyei szóvivők kettős alávetettsége. Az ő főnökük a megyei főkapitány, az egységes rendőrségi kommunikáció azonban megkövetelné, hogy az ORFK kommunikációs osztályának is legyen befolyása rájuk. Az elmúlt években ez a befolyásolás hol érvényesült, hol nem. Egyes megyei sajtósok beszámolói szerint az ORFK elvette tőlük a sikerügyeket, a központi sajtóapparátus viszont arra panaszkodott, hogy a megyék csak akkor konzultáltak velük, amikor bajba kerültek, mert elszúrtak valamit.

A hatalom az ilyenkor szokásos módon reagált a helyzetre. Nem szervezte át a sajtószolgálatot, sem az ORFK-n, sem országosan, nem írta át vagy felül a hatásköröket, hanem centralizált. Meghatározta, hogy mely témakörökben milyen magasan kell jóváhagyni a napi újságírói megkeresésekre adandó válaszokat. A rendszer ettől persze még lassúbb, a válaszok pedig még semmitmondóbbak lettek.

Állítólag ennek hamarosan vége. Csak remélni lehet azonban, hogy a mostani sajtóelhárítást nem alakítják át sikerpropaganda-apparátussá (márpedig az elmúlt húsz évben e két állapot között csapongott a rendőrségi sajtógyakorlat), mert akkor ahogy most, úgy a jövőben sem ismerhetjük meg a rendőrség valódi sikertörténeteit.