Szócska már érti, de nem ment könnyen

Zavarral és némi feszültséggel jár a feladat megosztás a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban a közigazgatási államtitkár és Szócska Miklós között - erről maga Jávor András, a tárca közigazgatási államtitkár beszél egy orvosi szaklapnak adott interjújában.

Jávor András hivatalba lépése óta most először adott interjút, és ebben nyíltan beszél mindarról, amit eddig csak sejteni lehetett, hogy nem könnyű a napi munka a mamut tárcán belül.

„A kormányzati filozófia szerint az egészségügy ágazati irányítása Szócska államtitkár úr feladata, és nem volt egyszerű megértenie, hogy a személyzeti politika vagy a költségvetés tervezése a közigazgatási államtitkárságon zajlik, miután egy minisztérium és miniszter van." - mondta a Medical Tribune című lap újságírójának kérdésére. Beszélt arról is, hogy a tárcához tartozó szakmai államtitkárságok szolgáltatási központjaként működik a közigazgatási államtitkárság.

Szavai szerint a jogszabályok-javaslatok szakmai előkészítése az államtitkárságok feladata, ám a döntéshozók elé került tervezet végső formáját a közigazgatási államtitkárság fogalmazza meg. Jávor András elmondta azt is, hogy ő maga is aggódik az egészségügyi közigazgatás átalakítása miatt; a kormányhivatalokba olvadó regionális ÁNTSZ illetve OEP hivatalok működtetésével kapcsolatos részletekről még mindig éles viták kereszttűzében állnak. Hozzátette: a végrehajtási rendeletek adnak még némi mozgásteret a szakpolitikának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.