Szócska bértárgyalásokat ígért az egészségügyben dolgozóknak

Bértárgyalásokat ígért az egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Ápolók Napján.

Március hetedikén kezdődnek a szakmával az idei bértárgyalások, amelyek keretében az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkársága célzottan oda fog figyelni azokra, akik kimaradtak, vagy arányaiban nem megfelelően részesültek a tavalyi bérfejlesztésből - jelentette be Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Ápolók Napján tartott ünnepségen.

A Népszabadság másfél hete számolt be arról, hogy több ezer forintot veszítenek már a januári fizetéssel az egészségügyben a legkevesebb pénzt kereső szakdolgozók, mert nem alapbérként, hanem csupán speciális pótlékként kapták meg a tavaly nyári béremelést. A legrosszabbul kereső szakképzettek – idetartozik az egészségügyi szakdolgozók nagy többsége – az év végi kötelező minimálbér-emeléssel havi hatezer forint többlethez jutottak volna. Csakhogy a tavalyi rendkívüli béremeléssel ez a réteg nagyságrendileg ugyanekkora jövedelemkiegészítéshez jutott. Emiatt az ő fizetésük a legtöbb kórházban januárban nem nőtt a minimálbér emelése miatt. Mégis rosszabbul járnak, mivel a bérpótlék nem béremelés, így nem is növeli a pótlékok alapját, sőt jövedelmük mindennel együtt is csak a kötelező minimálbér marad. 

Az államtitkár megköszönte az ápolóknak, hogy kitartanak e hivatás mellett, amelynek sem társadalmi sem anyagi elismerése nincs összhangban azzal az áldozattal, amit a betegekért, a hozzátartozóikért és az egészségügyi intézmények fenntarthatóságáért tesznek. Szócska Miklós arra kérte az ápolókat, hogy akiben van még erő, az mindenképpen folytassa ezt a pályát.

Az ünnepségen Schmittné Makray Katalin olimpikon, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, valamint az egyesület elnöke, Bugarszki Miklós és alelnöke, Vártokné Fehér Rózsa Pro Sanitate és miniszteri oklevél kitüntetéseket, továbbá Kossuth Zsuzsanna emlékérmeket adott át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.