Szócska: kétszáz embert küldenek el négy kórházból

Kétszáz, a háttérszolgáltatásban dolgozó embert bocsátanak el a négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházat működtető Egészségügyi Holding Zrt.-nél (EH) - jelentette be Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatón, miután Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkárral együtt egyeztetett a társaság vezetőivel a tervezett elbocsátásokról.

Szócska Miklós elmondta: az érintett dolgozókról igyekeznek gondoskodni, nyitott az átképzés lehetősége számukra, hogy amennyiben szeretnék, továbbra is az egészségügyben tevékenykedhessenek.

Czomba Sándor hozzátette, hogy a térségi munkaügyi szervezettel együtt mindent megtesznek azért, hogy minél kevesebben maradjanak munka nélkül az elbocsátásra kerülők közül, így segítik átképzésüket, vagy a másutt történő elhelyezkedésüket is. A holding vezetői augusztus végén még 541 dolgozó elbocsátását tervezték, s erről kezdtek egyeztetést az érdekképviseleti szervezetekkel.

Az egészségügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva megerősítette: 2014-re megvalósul Nyíregyházán az európai uniós támogatású, mintegy 13 milliárd forint értékű tömbkórházprojekt, amelyhez még 2,8 milliárdos pluszforrásra van szükség. Szócska Miklós szólt arról is, hogy a szabolcsi Egészségügyi Holdingnál a gazdasági fenntarthatóság "komoly kérdés", s erre figyelnek is: az első konszolidációs összeget, 250 millió forintot éppen szerdán utalták át a társasághoz. Az államtitkár szerint a jövőben is segítik a betegellátási szint megőrzését, fejlesztését, ami 4.200 munkahely megtartását jelenti a térség négy kórházában, továbbá a "beszállítók talpon maradását" is, amelyek különböző szolgáltatásokat, megrendeléseket teljesítenek a gyógyintézeteknek.

Czomba Sándor elmondta: a nyírségi munkaügyi központnál újra létrehozzák a munkába helyezést elősegítő bizottságot, így a térség munkáltatói is aktív részt vállalhatnak az Egészségügyi Holdingtól elbocsátásra kerülők, az esetleges átképzést nem vállalók álláshoz juttatásában. Az államtitkár kitért arra, hogy a munkaügyi hatóságok hatékony tevékenységet végeznek az álláskeresők támogatásánál. Példaként a Nokia cég 2300 fős leépítését említette: közülük 1000-1200 embernek már sikerült is munkát találni. Megjegyezte, hogy a rendszeres létszámjelentések azt bizonyítják, az elbocsátásoknál nagyobb létszámbővülés indult meg a munkaadóknál, ami a foglalkoztatás javulását jelzi az elkövetkezendő időszakra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.