Szócska: a népegészségügyi termékadóból legalább 2,4 milliárd forint befolyik

A népegészségügyi termékadóból ez évre tervezett 3 milliárd forintból legalább 2,4 milliárd befolyik a rendszerbe, az összeget teljes egészében az egészségügyi dolgozók pótlékaira fordítják – közölte az egészségügyi államtitkár csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett budapesti konferencián.

Szócska Miklós elmondta, hogy a jövő évre tervezett 30 milliárd forint felét a pótlékok emelésére szánják.

Az államtitkár közlése szerint decemberben újabb támogatási programokat bocsátanak társadalmi vitára. A foglalkoztatást 6,6 milliárd forintos keretből támogatják majd, erre a pénzre intézmények pályázhatnak majd.

Emellett 9 milliárd forintos uniós keretösszegből újabb ösztöndíjprogramot indítanak, amelyre a tervek szerint az úgynevezett konvergencia-régiókban, illetve a hiányszakmákban tevékenykedő szakdolgozók, szakorvosok és szakorvosjelöltek pályázhatnak majd – mondta Szócska Miklós.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.