Kiakasztotta Schiffer Andrást a „szocialista troll”

Kisebb politikaelméleti vita zavarta meg az LMP mosonmagyaróvári köztéri fogadóóráját.

Schiffer András azért érkezett a városba, hogy a helyiekkel megismertesse a párt politikáját. A politikust azonban hamarosan megtalálta az MSZP mosonmagyaróvári vezetője és néhány párttársa. Kovács Tamás a fellépése alapján leginkább visszakövetelni kívánta a Lehet Más a Politika bizonyos programpontjait arra hivatkozva, hogy azok szociáldemokrata törekvések.

Schiffer egy ideig kitért a kérdések és pár járókelő elől, miközben elsétált a bámészkodók gyűrűjében álló Kovácstól.

„Nem hiszem, hogy országgyűlési képviselőnek el kellene menekülnie a baloldal képviselője elől!” – vetette még utána Kovács, amire az LMP társelnöke is elvesztette türelmét.

„Önök a milliárdosokat képviselik. Börtönben van a második emberük. Miről beszél?” – vágott vissza Schiffer.

Végül „szocialista trollnak” titulálta a helyi politikust, és folytatta a köztéri fogadóórát.

A helyszínen a MosonmagyaróvárTV forgatott. Felvételeiket később a helyi rendőrség is elkérte, amelyhez lakossági bejelentés érkezett arról, hogy megzavarták a rendezvényt. Végül nem sikerült sem szabálysértést, sem bűncselekményt megállapítaniuk.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.