Szociális farmok és akadálymentesítés

A kormány támogatja a fogyatékos emberek teljes életútját végigkísérő rehabilitációt, ennek egyik eszközeként további forrást ad a támogató szolgálatok kapacitásának növelésére - hangzott el a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság második, szerdai ülésén.

Az államtitkárság szerdai közleményében az áll: a bizottságban a többi között a tavasszal a pártok által egyöntetűen elfogadott, 11 évre szóló Országos Fogyatékosságügyi Programban meghatározott célok végrehajtásáról egyeztettek. A közleményben idézték Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt, aki az ülésen elmondta, az államtitkárság a fogyatékosságügy területén "intenzív párbeszédre törekszik a szakmai és civil szervezetekkel, a fenntartókkal, valamint az érintettek képviselőivel".

Ismertették: a bizottsági ülésen szó volt annak lehetőségéről, hogy a közeljövőben minimumfeltételként jelenjen meg az akadálymentesítés az uniós fejlesztésekben. Ágazatközi munkacsoport alakult a szociális farm kezdeményezéssel kapcsolatban, amely növelné a sérülékeny csoportok foglalkoztatottságát, hozzájárulna a társadalmi integrációhoz, és fontos eszköze lehetne a társadalmi szemléletformálásnak is. Továbbá a testület tájékoztatást kapott azokról a fejlesztési tervekről, amelyek minden fogyatékos embernek hozzáférhetővé tennék az egészségügyi szolgáltatásokat.

Az ülés végén az államtitkár hangsúlyozta, december 3. a fogyatékos emberek világnapja, azonban fontos, hogy a világnap ne csak egyszeri ünnep legyen, hanem a mindennapjaink részévé váljon a figyelem, a törődés a sérült emberekkel. A közleményben emlékeztettek: a jövő évi költségvetésben 1,2 milliárd forinttal emelkedik a támogató szolgáltatásokra és közösségi ellátásokra szánt összeg. A kormány - elismerve a fogyatékos embereket segítő szervezetek munkáját - októberben 44,6 millió forint többlettámogatást nyújtott a támogató szolgáltatást működtető önkormányzati, egyházi és civil fenntartóknak.

Közölték, jövőre folytatódik az úgynevezett kiváltás, amely a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékos emberek társadalmi integrációját, kisebb lakóegységekbe költöztetését valósítja meg. Idén közel 7 milliárd forintból 660 fogyatékos ember költözött át az intézményekből kisebb közösségekbe. Egy jövőre kezdődő uniós program keretében pedig további 3600-an hagyhatják el a nagy szociális gondozó intézményeket.


Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.