Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője a lelkész két gyermekének részvételével tartott megemlékezésen rámutatott arra: Sztehlo Gábor nem egyszer papi ruhájával, azaz Luther-köpenyével védte a II. világháború idején az elhurcolt zsidó szülők, majd a bebörtönzött, kitelepített csendőrparancsnokok gyerekeit, és azokat, akiknek a sorsa „a politikai hullámveréstől függetlenül fordult rosszra".

Budapest, 2009. szeptember 25. Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke (k) és Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházközségei országos felügyelője megkoszorúzzák Sztehlo Gábornak, a II. világháború idején zsidó gyermekeket és felnőtteket mentő evangélikus lelkésznek a születése 100. évfordulója alkalmából felavatott szobrát, a fővárosi Deák téri evangélikus templom előtt. MTI Fotó: Mohai Balázs

Manapság az egyre növekvő számú hajléktalan, az „egyre elkeseredettebb cigány emberek" vagy a nyelvhasználatukban korlátozott határon túli magyarok kaphatnának oltalmat köpenye alatt - fogalmazott az egyház világi vezetője a zsúfolásig telt templomban.

Kiemelte: az evangélikus egyház igyekszik komolyan venni mai hivatását, „igyekszik Sztehlo Gáborhoz felnőve cselekedni, szeretetintézményeiben, gyülekezeteiben oltalmába fogadni hajléktalant, romát, öreget, sérültet, beteget". Hirdetni kell azt, hogy Isten és a törvény előtt mindenki egyenlő, „a gyakran bizony türelmetlen és intoleráns többség számára is határozottan megfogalmazva az együttélésnek nemcsak a szükségességét, hanem talán reménybeli örömeit is" - hangsúlyozta Prőhle Gergely.

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi arról szólt: „vannak történelmi korszakok, amelyeket nem lehet józan ésszel megérteni". Mint mondta, ilyen korszak következett be 1944-ben a német megszállás után, amikor a magyar kormány saját polgárait kiszolgáltatta az ellenségnek.

Az embermentőkre emlékezve kiemelte: voltak, akik „megértették az idők parancsát és volt bátorságuk cselekedni"; ennek értékét lehetetlen felbecsülni. - Sztehlo Gábor és a hozzá hasonló emberek az életükkel játszottak, amikor kiálltak az üldözöttekért - tette hozzá Schweitzer József.

Donáth László evangélikus lelkész, szocialista parlamenti képviselő úgy fogalmazott: Sztehlo Gábor olyan lelkész volt, aki „előbb cselekedett, aztán prédikált", s 1946-ban szembefordult az akkori püspökökkel, elöljáróival is, akik arra akarták rávenni, hogy az általa 1944-ben létrehozott Gaudiopolis (Örömváros) profilját változtassa meg.

Merényi Zsuzsa tanár előadásában elmondta: Sztehlo Gábor 1944 márciusában kezdte el zsidó gyerekek mentését Raffay Sándor püspök megbízásából. Karácsonyig 32 otthonban szervezte meg a gyerekek ellátását a Vöröskereszt támogatásával. Tevékenységéért 1972-ben megkapta a Világ igaza címet. 1945 tavaszán a Weiss Manfréd által felajánlott területen létrehozta a Pax gyermekotthont, s az egyház keretén belül szeretetotthonokat szervezett. 1961-től 1974-ben bekövetkezett haláláig Svájcban végzett lelkészi munkát. Nobel-békedíjra is felterjesztették, de azt abban az évben Willy Brandt német szövetségi kancellár kapta meg.

A Deák téren felállított, háromméteres alkotást Vígh Tamás Kossuth-díjas szobrászművész készítette fekete török márványból. A szobornál, a koszorúzás előtt elmondott beszédében Demszky Gábor főpolgármester arról szólt: Sztehlo Gábor annak idején mintegy 1500 budapesti gyerek életét mentette meg, a túlélők egyike volt Oláh György, későbbi Nobel-díjas kémikus is. Utalt arra, hogy a budavári evangélikus templom falán emléktábla hirdeti a lelkész nevét, tavaly pedig utcát neveztek el róla a XII. kerületben.

A főpolgármester kiemelte: - Sztehlo Gábor szellemiségéhez akkor vagyunk hűek, ha a mai feltételek között mi is szembeszállunk a fasizmus, az antiszemitizmus, az embertelenség, a gyűlöletkeltés erőivel.