Szlávy-gyilkosság: ma jogerős ítélet várható

"A terhemre rótt bűncselekményt nem követtem el" – mindössze ennyit mondott az utolsó szó jogán Wappler László kedden, a Fővárosi Ítélőtáblán; a Balaton királyaként emlegetett Szlávy Bulcsú megölésével vádolt férfi perében várhatóan kora délután hirdet ítéletet a másodfokon eljáró táblabíróság.

A Pest Megyei Bíróság 2007 januárjában első fokon tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte Wappler Lászlót; az ügy másodrendű vádlottja hat, a harmadrendű tizenkét év fegyházbüntetést kapott.

A Fővárosi Ítélőtábla a döntést 2008 áprilisában hatályon kívül helyezte és új eljárást írt elő az ügyben. A megismételt eljárásban a Heves Megyei Bíróság 2009 októberében bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, így az addig előzetes letartóztatásban levő Wappler László szabadon távozhatott a bíróság épületéből.

A vád szerint Wappler László volt az, aki megbízást adott arra, hogy Szlávy Bulcsút csalják Budaörsre és öljék meg az irodájában. Az 1997. július 31-én lelőtt áldozat holttestét Wappler László barátnője XII. kerületi garázsának szerelőaknájába rejtették és lebetonozták. A vádhatóság szerint Wappler azért ölette meg Szlávyt, mert az megerőszakolta barátnőjét.

Wappler László még az előzetes letartóztatása idején, 2007 januárjában az MTI-nek és a Népszabadságnak, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézetben adott közös interjújában úgy fogalmazott: "én nem vagyok jó ember, de nem bíztam meg senkit emberöléssel, s mással sem". A vádlott azt állította: nem akarta megöletni Szlávyt, csak meg akarta zsarolni. "Megzsaroltuk, csúnya dolog" - mondta akkor. Közlése szerint egy- és hétmillió forint közötti összegről tárgyaltak Szlávyval, ám ő nem akart fizetni. Hozzátette: Szlávy nem üzengetett vissza, de nem fizetett, ezért a feljelentést barátnője megtette.

Wappler azt állította: nem az ő irodájában ölték meg Szlávyt, ezt nem is bizonyították az eljárás során. Az ott rögzített nyomról a szakértő nem tudta megállapítani egyértelműen, hogy az valóban vérnyom-e, és az nem volt Szlávyhoz köthető. Hozzátette: ugyanígy nem azonosították a vádlottak nyomait a holttest mellett megtalált fegyverről sem.

A rendőrség 2004. január 26-án jelentette be, hogy Wappler László budapesti vállalkozót gyanúsítja az akkor már hét éve eltűnt, büntetett előéletű Szlávy Bulcsú meggyilkolásával. A rendőrök tetten érték a férfit, amikor épp a betonpadlót törte fel barátnője garázsában, majd az aknában, egy nejlonfóliába burkolva megtalálták Szlávy holttestét.

Szlávy Bulcsúnak a kilencvenes évek elején számos Balaton-parti szórakozóhelyen volt érdekeltsége, a törvénnyel is gyakran került összeütközésbe. Az előzetes letartóztatásból szabadult Szlávy Bulcsú 1997-ben tűnt el.

Az eljárás adatai szerint az Aranykéz utcában 1998-ban felrobbantott Boross Tamás tudhatott Szlávy megöléséről, hiszen átvette érdekeltségeit, de a gyilkosság nem köthető hozzá. Wappler az MTI-nek korábban azt mondta: Boross Tamástól értesült a gyilkosságról a bűncselekmény napján, tőle tudta meg azt is, hogy a garázsban van a holttest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.