Színvallásra készül a megaminiszter

Egy hét múlva, pénteken kiderülhet: mi történik az egészségügyben a Fidesz kormányzás következő évei alatt. Ekkor ismerteti szakmai és politikai programját az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága előtt Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának jelölt minisztere.

Május 28-án hallgatja meg az egészségügyet érintő terveiről a szakbizottság Dr. Réthelyi Miklóst, a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának (NEM) miniszterjelöltjét kinevezése előtt - adta hírül csütörtökön a Weborvos cmű szakmai portál. 

Réthelyi Miklós öt nagy területet felügyel: az oktatást, az egészségügyet, a szociális ügyeket, a kultúrát és a sportot. Korábban azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy még nem tudja, mennyi pénz jut tárcájának. Akkor azt mondta: senki nem kecsegtette azzal, hogy bármelyik területre lenne többletpénz a kasszában. S miután az oktatásból legalább olyan rossz hírek jutottak el hozzá, mint az egészségügyből, rangsorolás helyett a területek közötti egyensúlyt szeretné megteremteni.

A Nemzeti Erőforrások Minisztériumának kulcskérdése, hogyan lehet az idesorolt öt területet összehangolni - mondta, hozzátéve: szerinte a távolság csak látszólagos, hiszen ugyanazt az embert kell tanítani, akit az orvosok gyógyítanak, és annak a szociális biztonságáról is gondoskodni kell, aki rúgja a labdát.

Hozzátette azt is: a most alakuló kormányszerkezetnek nincs hagyománya, ezért személyes rövid távú programja, hogy megtalálja tárcáján belül azt a munkamódszert, amelyben valamennyi munkatársa kellő szabadsággal végezheti a rábízott feladatot. Szerinte sok embernek kell majd úgy együtt dolgoznia, hogy az idő ne terméketlen vitákkal vagy egymás értelmetlen simogatásával, hanem hatékony munkával teljen. 

Lapunk úgy tudja: a már megkezdődött a nemzeti konzultációk következő témája az egészségügy, benne a szakorvosképzés ügye lehet.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.