Színre lépnek a nyomozási bírók

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész ünnepélyesen átadta az egységes fővárosi nyomozási bírói csoport új székhelyét Budapesten, a Fő utcában kedden.
Handó Tünde elmondta: érdekes, de magányos és nagy felelősséggel járó munka a nyomozási bíróké, akik a büntetőeljárások nyomozási szakaszában döntenek a különféle kényszerintézkedésekről - például előzetes letartóztatás, házi őrizet -, vagy éppen a titkos információgyűjtés engedélyezéséről. Ezért ebben a feladatkörben különösen szigorúak az elvárások, többek között a feddhetetlenséget és a titoktartást illetően.

Hozzátette: az új helyen a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) és a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi nyomozási bírái már egységes szervezetben, a BKKB keretében dolgoznak együtt, ami remélhetőleg javítja a jogalkalmazás egységét, kiszámíthatóságát, hatékonyságát.

Handó Tünde beszélt arról is, hogy a büntetőeljárásoknak abban a szakaszában, amelyben a nyomozási bírók járnak el, nem érvényesülhet az a fajta nyilvánosság, ami a pereket általában jellemzi.

Polt Péter elmondta: a nyomozási bíró a büntetőeljárás egyik kiemelkedően fontos garanciális eleme, az ügyészek számára kulcsfontosságú személy.

A most átadott helyen az infrastruktúra hiányosságaiból fakadó zavaró körülmények kevésbé jelentkezhetnek, így gyorsabban, hatékonyabban dönthetnek a főváros nyomozási bírái.

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke elmondta: 1989 óta a nemzetközi elvárásokkal összhangban csak bírák dönthetnek a büntetőeljárásokban az alapvető jogok korlátozásáról, így például a kényszerintézkedésekről, letartóztatásokról. 2003 óta ez a nyomozás során a nyomozási bírók feladata, csakúgy, mint a gyermekek tanúkénti meghallgatása, vagy a házkutatás, lefoglalás ügyvédi és közjegyzői irodákban, illetve egészségügyi intézményekben.

Handó Tünde, Polt Péter és Fazekas Sándor az ünnepélyes átadáson egyaránt méltatta az igazságszolgáltatás különböző szereplőinek példamutató együttműködését, ami az egész igazságszolgáltatás hatékonyságát javítja.

A Fő utcai bírósági-ügyészségi épületben a BKKB egységes nyomozási bírói csoportjának tucatnyi bírája dolgozik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.