Szilvásy szabadlábon védekezhet

Maratoni tárgyalás után döntött a bíróság arról, hogy nem helyezi előzetes letartóztatásba Szilvásy György egykori titokminisztert. Az MTI korábbi tudósítása szerint Szilvásyt bilincsben vezették ki a tárgyalóteremből, ám később kiderült, hogy akkor csak szünetet tartott a bíróság.

Bilincsben vezették ki a tárgyalóteremből Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterét hétfőn kora délután a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtti meghallgatásról; ám mint később kiderült, akkor csak szünetet tartott a bíróság. A végül négyórás tárgyalást követően a bíróság szabadlábra helyezte Szilvásyt.

A kora estig tartó tárgyalás után Sebes Péter, az egykori tárcavezető ügyvédje azt közölte, hogy védencét kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség. A védő a helyszínen várakozó újságíróknak elmondta, hogy az ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős. A volt miniszter ügyvédje azt mondta, hogy a részletekről nem beszélhet, mert azok államtitkot képeznek.

Az MTI információi szerint a péntek éjszaka őrizetbe vett Szilvásy Györgyöt a Gyorskocsi utcai börtön épületéből szállították át a katonai ügyészségre. Szilvásyval együtt egy másik férfit is bilincsben vezettek be a tárgyalásra, ám azt nem lehet tudni, hogy ő ki volt, és mivel gyanúsítják.

Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány egykori titokminisztere elhagyja a Budapesti Katonai Ügyészség épületét, miután szabadlábra helyezték
Budapest, 2011. július 4. Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány egykori titokminisztere elhagyja a Budapesti Katonai Ügyészség épületét, miután szabadlábra helyezték. A kémkedéssel gyanúsított volt titkosszolgálati vezetőt 2011. július 1-jén vették őrizetbe.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.