Szilvássy megsértette Kövér és Demeter jó hírnevét

Megsértette Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok jó hírnévhez fűződő jogát Szilvásy György volt titokminiszter, amikor a felperesek UD Zrt.-vel kapcsolatos elítélendő tevékenységéről nyilatkozott - mondta ki nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság.

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő egykori miniszter egy éve több televíziós és rádiós nyilatkozatában azt a valós tényt, hogy a két fideszes politikus kapcsolatot tartott az UD Zrt. vezetőjével, illetve hogy a cég tevékenysége kapcsán büntetőeljárások indultak, abban a hamis színben tüntette fel, hogy Kövér László és Demeter Ervin megengedhetetlen, tilalmas magatartást tanúsított - állapította meg az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság. 

Szilvásy György, volt polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter érkezik meghallgatására a Központi Nyomozó Főügyészségre
Szilvásy György, volt polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter érkezik meghallgatására a Központi Nyomozó Főügyészségre

A volt titokminiszter tavalyi nyilatkozataiban botrányosnak minősítette a felperesek tevékenységét, és arról beszélt, hogy a két  fideszes politikus feladatokat adott az UD Zrt.-nek, és rendszeresen kapcsolatot tartott a cég vezetőivel, akik mintegy "jelentettek a felpereseknek".

A bíróság tudomása szerint mindeddig nem merült fel olyan adat, tény, amely a felperesek "jogi értelemben vett érintettségét" igazolta volna az adatgyűjtési ügy kapcsán időközben megindult büntetőeljárásokban. A személyiségi jogi perben pedig az alperesek nem terjesztettek elő olyan tényeket, bizonyítékokat, amelyek közvetlenül megalapozták volna Szilvásy kijelentéseit.
Az alperesek többek között azzal érveltek, hogy Szilvásy csupán a valós tényeket közölte a nyilvánossággal, azt pedig kifejezetten hangsúlyozta, hogy törvénysértésekre vonatkozó bizonyíték nem áll rendelkezésére. 

A volt tárcavezetőnek és a másodrendű alperes Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH) 250-250 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a felpereseknek, és nyilvános közleményben kell kifejeznie sajnálkozását a bíróság által megállapított jogsértés miatt. Szóbeli indoklásában a bíró a viszonylag csekélyebb összegű kártérítés kapcsán megjegyezte azt is, hogy a "polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat (...) kérdésében alapvetően politikai adok-kapok robbant ki (...), amelynek során a felperesek sem voltak teljesen eszköztelenek" a közvélemény előtt a nyilvánosságban.

Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben pattant ki, miután a Nemzetbiztonsági Hivatal - azóta távozott - főigazgatója, Laborc Sándor feljelentése alapján házkutatást tartottak az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél, illetve a cég vezetőinek a lakásán. Dávid Ibolya, az MDF elnöke a házkutatások után nem sokkal bejelentette: a legfőbb ügyésztől és a Nemzeti Nyomozó Irodától is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett, azóta a pártból is távozott elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben.

A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése és más bűncselekmények miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, ezt azonban később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Időközben számos további feljelentés történt az adatgyűjtési ügyben, és az egyik eljárásban a Legfőbb Ügyészség kérte az Országgyűléstől Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését személyes adattal való visszaélés és kényszerítés miatt. A parlament mentelmi bizottsága kedden nem javasolta Dávid és Herényi mentelmi jogának felfüggesztését, a kérdésben az Országgyűlés plenáris ülése határoz majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.