Szili Katalin 15 százalékot tartana sikernek áprilisban

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) párturalom helyett civil demokráciát szeretne Magyarországon - mondta Szili Katalin, a szervezet elnöke szombaton Budapesten a KTI kampánynyitó kongresszusán.

Az elmúlt huszonöt évben nem volt társadalmi párbeszéd, nem történt konszolidáció - jelentette ki a független országgyűlési képviselő, majd úgy folytatta, hogy az elmúlt negyed évszázad nem hozott gyarapodást: elmaradt a vidék felemelkedése, a privatizációs szerződések felülvizsgálata, a kis- és középvállalkozások csak a gondokkal küzdenek, nem oldódott meg a pártfinanszírozás, nem történt meg a felzárkóztatás.  Mint mondta, ciklusról ciklusra görgették tovább ugyanazokat problémákat. "Az önmagukat demokratának kikiáltó politikai erők nemzetietlenek, a magukat nemzetinek tartó erők pedig nem elég demokratikusak" - fogalmazott Szili Katalin. Kijelentette, az elmúlt huszonöt év alatt a magyar társadalom a politikai osztály áldozatává vált.

Szili Katalin elmondta, a KTI egy szociálisan elkötelezett erő, amely nemzeti értékeket konzekvens módon képviseli. A KTI szerint lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy határon túli magyaroknak ne csak választók, hanem választhatóak is legyenek- tette hozzá.

A KTI szerint fontos lenne megteremteni a parlamenti képviselők visszahívhatóságát, valamint megoldani a pártfinanszírozást. A privatizációs szerződések teljesítését és betartását át kellene nézni. Egy közösségnek tudnia kell, hogy kiknek a zsebébe vándorolt a vagyona - mondta Szili Katalin, majd azt a kérdést tette fel: "azoknak a zsebébe vándorolt-e, akik magukról azt mondják ma, hogy ők a baloldaliak?"

Szili Katalin szólt arról, hogy a KTI programja szerint a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása érdekében minden iskolából kikerülő gyereknek egy vagy akár hároméves gyakornoki programban kellene részt vennie, megelőzendő azt, hogy gyakorlat hiányában ne kapjon munkát. Közölte azt is: pártja egyetért a rezsicsökkentéssel.

Szili Katalin azt mondta, elnézést kell kérnie - mások helyett is - azoktól, akik az elmúlt huszonöt évben azt hitték, hogy a baloldal az baloldal, akik úgy érzik, a nemzetgazdaságot kifosztották. A kampánynyitó kongresszus követő sajtótájékoztatón Szili Katalin elmondta, az országos listáról a következő hetekben döntenek majd. Kérdésre válaszolva közölte: 15 százalékos választási eredményt tartana sikernek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.