Szili: alapjövedelmet születéstől halálig mindenkinek

A volt házelnök szerint a feltétel nélküli jövedelem kiváltaná a szociális segélyek, ellátások jelentős részét, és alkalmas eszköz lenne a "megélhetési bűnözés" visszaszorítására.

Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi Szili Katalin független országgyűlési képviselő, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése - írja a Magyar Távirati Iroda.

A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke a parlament honlapján elérhető előterjesztésében az alaptörvényre és az ország nemzetközi vállalásaira hivatkozva érvel javaslata mellett. Hangsúlyozza: az alkotmány egyebek mellett rögzíti, az állam arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.

Szili Katalin szerint ennek eszköze lehetne a feltétel nélküli alapjövedelem, a kabinetnek ezért a jövő év elejéig meg kellene vizsgálnia a bevezetés költségvetési, társadalmi, gazdasági és szociális hatásait. A politikus kiemeli, a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója az emberi méltóság garantálását, a létbizonytalanság felszámolását határozta meg célként. Ez a jövedelem minden állampolgárnak azonos összegben járna születésétől haláláig, mértéke pedig az állam mindenkori teljesítőképességétől függne és a "szerény életvitel" költségeit fedezné - fejti ki.

A Szociális Unió elnöke rámutat továbbá arra, hogy az új jövedelem kiváltaná a szociális segélyek, ellátások jelentős részét is, és alkalmas eszköz lenne a "megélhetési bűnözés" visszaszorítására. Szili Katalin szerint az újfajta jövedelem a fogyasztásra, azon keresztül pedig az egész gazdaságra élénkítően hathatna, emellett a biztonságérzet fokozásával a gyermekvállalási kedvet is növelhetné.

A volt házelnök a lehetséges kritikákról szólva megjegyzi: a feltétel nélküli jövedelem nem fedezné a korszerű fogyasztói igényeket, így vélhetően nem csökkentené a munkavállalási hajlandóságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.