Szili Katalin nekiment a kormányváltóknak

Karriervágyból elkövetett balliberális érdekszövetségnek nevezte a "kormányváltó erőt" a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke a nagykátai piac bejáratánál tartott kitelepülésükön csütörtök délelőtt.
Szili Katalin azt mondta az MTI-nek, hogy egykori pártjával, az MSZP-vel, illetve a szerinte baloldalinak nem nevezhető ötpárti összefogással ma már semmilyen kapcsolata nincs. "Nincs közös utunk, s teljesen más a programunk" - nyomatékosította.

Szerinte a KTI az a párt, amely új erőként a baloldalt képviseli, s egészen más rétegeket szólít meg, mint a balliberális összefogás.

Szili Katalin pártja legfontosabb céljának a parlamentbe való bejutást nevezte, illetve azt, hogy az 57 körzetben, illetve a listán indított, 30 százalékban női jelöltjeik közül minél többet támogassanak a választók. "Az emberek elvesztették a biztonságérzetüket, s ezt egy nő nemcsak a családban, hanem a társadalom egészében is jobban vissza tudja adni, mint egy férfi" - érvelt.

A KTI elnöke pártja programjából az oktatásban és az egészségügyben tapasztalt problémák mielőbbi megoldását emelte ki. Hangsúlyozta, itt lenne az ideje a nagy elosztó rendszereket illetően egy társadalmi közmegegyezésnek "25 évre visszamenőleg".

A politikus azt mondta, igyekszik minél több választóval személyesen is találkozni, s a választókerületek elsősorban női képviselőjelöltjeit "megtámogatni". Az emberekkel való beszélgetések során eddig csak pozitív tapasztalatokat szerzett, "bár észrevehetően nagyfokú az apátia"; mindenkit arra kapacitál, hogy nem morogni, hanem változtatni kell - közölte Szili Katalin.
Szerinte a programmal rendelkező indulók listavezetői vitájának sokkal több értelme lenne, mint egy Orbán-Mesterházy vitának.

A nagykátai kitelepülésen bemutatkozott a 9-es választókerület KTI-s országgyűlési képviselőjelöltje, a hat gyermeket nevelő, egészségügyben dolgozó Sárköziné Juhász Gyöngyi is, aki az egészségügy jobbítását és a nevelőszülők státuszának rendezését nevezte szívügyének.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.