Szijjártó után Selmeczi is közleményt juttatott el az MTI-hez

A kormány számos, az emberek életét megkeserítő felesleges szabályt törölt el a közelmúltban, ezért azok az állások, amelyek ezen "buta" szabályok betartásának ellenőrzését szolgálták, feleslegessé váltak - reagált a Fidesz szóvivője az MSZP-nek a közszférában bejelentett újabb leépítésekkel kapcsolatos kritikájára.

Szijjártó Péter a KSH Statisztikai tükör című kiadványára reagáló közleménye után Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője is megszólalt. Selmeczi az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: "A statisztikák szerint a fellélegző piaci szféra felszívja az állásukat így elvesztők egy részét, másik részüknek a kormány által indított Karrier-híd program segít".

Selmeczi Gabriella hozzátette, hogy a Fidesz egyébként nagyobb szerénységet vár el a szocialistáktól, "akik nyolc éves ténykedésük alatt 5-ről 12 százalékra növelték a munkanélküliséget". Majd szinte szó szerint megismételte Szijjártó állítását: A nemzeti ügyek kormányának időszakában viszont a legfrissebb adatok szerint nő a foglalkoztatottság - írta A "Fidesz: a kormány számos, az emberek életét megkeserítő felesleges szabályt törölt el" című közleményben a szóvivő.

Selmeczi Gabriella azért juttatott el közleményt vasárnap az MTI-hez, mert előzőleg az MSZP-s Gúr Nándor is közleményt juttatott el az MTI-hez. Gúr szerint az újabb elbocsátásokkal már csaknem 10 százalékos a leépítés a közszférában; az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke azt írta, "Ide vezet, ha valaki nem ért sem a gazdasághoz, sem a kormányzáshoz."

A szocialista politikus szerint a közszférában tragikus állapotok uralkodnak, és ezt ma már minden magyar polgár tudja, látja, érzi.

Erre reagált közleményében Selmeczi, aki vasárnap délután újabb közleményt is eljuttatott az MTI-nek. Ebben azt írta, hogy "az emberek már nem kíváncsiak azoknak a tanácsaira, akik Magyarország és a magyar családok válságát okozták". Selmeczi Gabriella így reagált a  Demokratikus Koalíció (DK) vasárnapi konferenciáján megjelent több felszólaló személyére utalva.

Selmeczi Gabriella gyakran juttat el közleményt az MTI-nek

A szóvivő az eljuttatott közleményben azt írta: "Gyurcsány Ferenc ma sikeresen összeterelte azokat az embereket, akik az elmúlt húsz év alatt a magyar gazdaság tönkretételében, az ország végzetes eladósításában jeleskedtek."

Selmeczi valójában nem reagált közleményében arra, amit a volt kormányfő mondott: "Az ország problémáit a magyaroknak kell megoldaniuk, nem szabad azt várni, hogy kívülről, nemzetközi szervezetek döntsenek a jövőjéről, arról, hogy merre menjen Magyarország, továbbá a kormányfő személyéről is az itt élőknek kell határozniuk, ez a szuverenitás része."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.