Szijjártó szerint máris élen járóak vagyunk Európában

A kormányfő szóvivője szerint Magyarország ismét élen járóvá vált Európában, hiszen az Európai Tanács legutóbbi ülésén éppen olyan változásokat határozott el, mint amilyeneket az első gazdasági akcióterv keretében Orbán Viktor miniszterelnök korábban bejelentett.

Szijjártó Péter ezt azután közölte szombaton az MTI-vel, hogy a pénzügyi intézményekre kivetni tervezett bankadó "mélyreható módosítását" sürgette a Bloomberg jelentése szerint a magyar miniszterelnöknek és a gazdasági miniszternek küldött levelében az Európai Bankszövetség (EBF), amely úgy véli, a "diszkriminatív" adókivetés több hitelező céget veszteségessé fog tenni, és gátolni fogja a gazdasági növekedést.

Orbán Viktor szóvivője emlékeztet: a magyar kormány a közteherviselés érdekében arra kérte a bankokat, biztosítókat és pénzügyi lízingcégeket, hogy az idei évben 200 milliárd forintra növeljék az általuk a költségvetésbe befizetendő összeget.

Az Európai Tanács legutóbbi ülésének következtetései ezzel kapcsolatban így fogalmaznak: "az Európai Tanács egyetért azzal, hogy a tagállamoknak be kell vezetniük a pénzügyi intézmények által fizetendő adók rendszerét a méltányos tehermegosztás biztosítása érdekében, illetve azért, hogy ösztönzőket nyújtson a rendszerszintű kockázat korlátozásához" - idézi közleménye végén Szijjártó Péter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.