Szijjártó: kudarcot vallott a gazdaságpolitika - de nem ám a fideszes

A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták megszorításokra épülő gazdaságpolitikája kudarcot vallott, és válságba vezette Magyarországot, ezért a nemzeti ügyek kormánya határozottan elutasítja a szocialisták által szorgalmazott megszorítások politikáját.

Szijjártó Péter ezt Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő által elmondottakra reagálva közölte az MTI-vel hétfőn.

Közleménye szerint az arányos adórendszer kiteljesítése munka-, család- és vállalkozásbarát adórendszert hoz létre Magyarországon.

"Eszünk ágában sincs visszatérni a szocialisták által szorgalmazott többkulcsos, álszent és képmutató munka-, család- és vállalkozásellenes adórendszerhez" - olvasható a közleményben.

Burány Sándor országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, a 2012-es büdzsé és a hozzá kapcsolódó adótörvények elszegényedéshez, "perverz jövedelemeloszláshoz" vezetnek, és szakmailag megalapozatlanok.

Szerinte ezt támasztja alá, hogy Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke néhány nappal azután, hogy a Költségvetési Tanács tagjaként még tarthatónak ítélte a javaslatban foglalt számokat, úgy nyilatkozott, hogy az előterjesztésnek súlyos hiányosságai vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.