Szijjártó szerint nincs mit szégyellnie

A külügyminiszter egy interjúban elmondta, semmi takargatnivalója nincs. 167 milliós luxusingatlanját szüleinek köszönheti, amiben nincs semmi szégyellnivaló, és szerinte az egész ügy csak politikai lejáratás, mert fiatalon lett miniszter, és éppen kampányidőszak van.
Szijjártó Pétert a 444-nek sikerült röviden kérdeznie arról, hogy mit gondol a luxusvilla körül kialakult botrányról.

Hétfőn az RTL Klub híradója számolt be arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője nem fejtette ki az igazság minden szálát Szijjártó Péter villájának méreteiről. Dunakeszi jegyzője a csatornának elárulta, hogy nem 391 négyzetméteres a külügyminiszter villája, hanem annak majdnem a duplája, 708 négyzetméter.

A tárcavezető nem emlékszik túl jól arra, hogy saját sajtósa közölt számokat a luxusingatlanról. A 444-nek a következőket nyilatkozta:
 
„Mert ki beszélt erről eredetileg, a méretekről… én biztosan nem mondtam senkinek olyat, hogy az hány négyzetméter… nem tudom, hogy ez kitől származik.”
 
A külügyminiszter hozzátette, nem hajlandó szégyellni magát azért, hogy a szülei egy élet megfeszített munkájával olyan anyagi körülményeket teremtettek, hogy az mind a gyerekeiknek, mind az unokáiknak biztos anyagi hátteret biztosít. Szijjártó ezért büszke szüleire, és szerinte már az elején világossá tette, hogy a luxusingatlan megvételéhez mekkora családi összefogás kellett.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem emlékezett arra, kitől mennyi pénzt kapott az ingatlanra, a külgazdasági és külügyi tárcavezető azt mondta, hogy körülbelül a miniszteri eskütétele után egy órával kérdeztek rá a vásárlás forrásaira, amikor valóban rosszul emlékezett egy tételre, de ezután felhívta az RTL televíziót és javította.
 
A külügyminiszter nem érti, miért nem őt keresték meg a villájával kapcsolatban, mert szívesen válaszolt volna a sajtó kérdéseire. Szijjártó szerint találgatások zajlottak, és politikai lejáratás indult, mert éppen választási kampány van. A tárcavezető hozzátette, fiatalon, meglepő módon lett külügyminiszter, ezért megérti, hogy megpróbálják őt lejáratni.

A Fidesz politikusa nem volt mindig ekkora barátja a fényűzésnek, különösen kampányidőszakban nem. A 2006-os országgyűlési választási hajrában még ezekkel a szavakkal illette a baloldali kormányzást:

„Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is.”

A külügyminiszter szerint semmi ellentmondás nincs abban, hogy ezek után most neki van luxusvillája, mert azt nem magának köszönheti, hanem a szüleinek.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.