Szijjártó százhét embert rúgott ki ötkor

A miniszter Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett utasításában az áll, hogy a KKM feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé.
Százhét munkatársat küldenek el a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) péntek, 17 órai hatállyal.

Szijjártó Péter miniszter - a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett - utasításában az áll, hogy a KKM feladataiban bekövetkezett változások és a hozzájuk kapcsolódó szervezeti és munkaszervezési átalakítások a minisztérium létszámának racionalizálását tették szükségessé. Ezért elrendelte, hogy 107 dolgozóval csökkenteni kell a minisztérium létszámkeretét. Az utasítás pénteken 17 órakor lép hatályba.

Az utasítás szerint a létszámcsökkentést elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél, másodlagosan az egyéb szervezeti egységeknél kell végrehajtani. Funkcionálisnak a közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt álló, valamint a közigazgatási államtitkár irányítása alatt álló helyettes államtitkár által irányított szervezeti egység - áll az utasításban.

A létszámcsökkentés végrehajtására Szijjártó Péter a tárca közigazgatási államtitkárát jelölte ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.