Szijjártó nem tud arról, hogy leváltanák

A külgazdasági és külügyminiszter nem tud arról, hogy napirenden lenne a kormány átalakítása. Szijjártó Péter pénteken reggel az ATV Start című műsorában arra a kérdésre, hogy marad-e a tárca élén, úgy válaszolt: "ezt egy ember döntheti el, a miniszterelnök, én ismerem az ő véleményét, úgyhogy nyugodt vagyok".
Ismertetése szerint nagyon szoros együttműködés, napi munkakapcsolat van a miniszterelnök és közte, tekintettel arra, hogy a külpolitika "soha nem látott módon lett a belpolitika része", ezért pontosan ismeri a miniszterelnök véleményét.

A lehetséges kormányátalakítással kapcsolatos kérdésre úgy reagált: ezt csak a miniszterelnök tudja eldönteni, ő maga pedig nem tud róla, hogy ez egyelőre napirenden lenne. Arra a felvetésre, hogy esetleg más miniszterek pozíciója sem biztos, a tárcavezető azt válaszolta: nagyon sok időt tölt együtt a miniszterelnökkel, és soha nem hallott tőle ilyen kijelentéseket.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy azért hívta össze a nagyköveteket márciusra, mert ebből a szempontból is szeretné átalakítani a rendszert. Úgy fogalmazott: a világban zajló változások túl gyorsak, túl jelentősek ahhoz, hogy elég legyen évi egy nagyköveti találkozó, ezentúl évente két ilyen eseményre kerül sor, márciusban és valamikor ősszel.

Szijjártó Péter a műsorban hangsúlyozta: magyar részről Varsóban nem kezdeményeztek találkozót Jaroslaw Kaczynskival, a lengyel Jog és Igazságosság párt (PiS) elnökével. Hozzátette: "azok, akik azt állítják, hogy a miniszterelnök találkozót kért volna az említett ellenzéki politikustól, azok hazudnak". A miniszterelnök ellátogatott Varsóba, azért, hogy átvegyen egy magas rangú kitüntetést, és találkozzon partnerével, a lengyel miniszterelnökkel - jelentette ki.

A miniszter felsorolta a nemzeti külpolitika öt legfontosabb célkitűzését is: a szövetség folyamatos erősítése Németországgal, pragmatikus együttműködésre törekvés Oroszországgal, a politikai együttműködés erősítése az Egyesült Államokkal, békés megoldást elérni Ukrajnában, és a szoros közép-európai együttműködésre törekvés.

Mint mondta, ezek a célok változatlanok, ezeket szeretnék elérni, és ezekhez válogatják össze a külpolitikai és a külgazdasági stratégia eszköztárát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.