Most, hogy pénz áll a házhoz, Szijjártó már békülne az USA-val

Magyarországnak az az érdeke, hogy mielőbb rendezze a nyitott politikai kérdéseket az Egyesült Államokkal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

"Magyarországnak érdeke a magyar–amerikai viszonyban meglévő nyitott politikai kérdések lezárása, mert a magyar külpolitika és külgazdasági stratégia sikeréhez szükség van a kiegyensúlyozott kapcsolatra az Egyesült Államokkal minden területen" – mondta a tárcavezető a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán. Hangsúlyozta, hogy a védelmi és gazdasági ügyekben kitűnő a magyar–amerikai viszony, egyedül a politikai együttműködésben vannak nyitott kérdések. A Magyarországgal kapcsolatos aggodalmak túlzásokon alapulnak – jegyezte meg.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy néhány héten belül három új amerikai beruházás érkezik Magyarországra, amelyek összesen több mint 500 új munkahelyet teremtenek, összértékük 15,5 millió dollár (4,17 milliárd forint).

Közölte azt is, hogy a magyar kormány néhány héten belül stratégiai együttműködési megállapodást ír alá az Oracle céggel. A kaliforniai székhelyű szoftverfejlesztő lesz a tizedik olyan, Magyarországon befektető amerikai vállalat, amellyel stratégiai megállapodást köt a kormány. A miniszter kiemelte: a Magyarországon befektető amerikai vállalatok jelentős mértékben hozzájárultak a magyar gazdasági sikerekhez, ahhoz, hogy 2015-ben immár megszakítás nélkül a harmadik évben bővül a magyar gazdaság, elérte a 4,15 milliót a foglalkoztatottak száma, és európai összehasonlításban is jelentős ütemben csökken a munkanélküliség.

Szijjártó Péter elmondta: a 2014-es lakossági rezsicsökkentés után 2015-ben az ipar és a gazdaság szereplői – vagyis a vállalatok – számára is csökkentik az energiaárakat, ezzel is vonzóbbá teszik Magyarországot a befektetők körében. Hozzátette: emellett Magyarország nagy előnye a befektetésekért folytatott nemzetközi versenyben a politikai stabilitás. "Senkinek nem hagyjuk, hogy ezt gyengítse" – jegyezte meg. Az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötendő szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a tárgyalásoknak teljesen átláthatónak kell lenniük, és figyelembe kell venni a nemzeti szempontokat.

Megismételte, hogy a megállapodás eredményeként – amelyről február elején parlamenti vitanapot tartanak – hozzávetőleg 15-20 százalékkal nőhet az Egyesült Államokba irányuló magyar export, ami évi 0,2-0,3 százalékkal növelheti a hazai összterméket (GDP).

 

Az AmCham üzleti fórumán együttműködési megállapodást írt alá Pongrácz Ferenc, a kereskedelmi kamara elnöke és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke. A megállapodás célja a magyar–amerikai gazdasági kapcsolatok további erősítése a kölcsönös bizalom és kiszámíthatóság jegyében – közölte az AmCham.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.