Szijjártó égett egy kicsit a CNN-en

A külgazdasági és külügyminiszter a menekültválságról adott interjút az amerikai hírtelevíziónak. Többek között arról beszélt, hogy a jelenlegi állapotában Európa nem képes „milliónyi vagy tízmilliónyi” menekült befogadására.

Interjú közben igazította helyre Szijjártó Pétert a CNN műsorvezetője. A külgazdasági és külügyminiszter a menekültválságról és a  magyar–szerb határon kitört szerdai zavargásokról beszélt angolul Hala Gorani műsorában, az interjú egyik pillanatában pedig azt mondta, hogy Európa a jelenlegi állapotában nem képes „milliónyi vagy tízmilliónyi” menekült befogadására. A beszélgetésről készült felvétel tanúsága szerint Gorani ekkor rendreutasítóan szakította félbe a tárcavezetőt: „Nem tízmilliókról van szó, uram. Ez nem egy pontos szám” – hangsúlyozta. Erre ugyan Szijjártó többször is azt mondta, hogy „eddig”, Gorani azonban nem engedett, és úgy válaszolt, ma beszélnek számokról, vagyis a menekültek száma messze esik azoktól a millióktól és tízmillióktól, amelyekről a miniszter beszélt.

Az egyébként szíriai-francia származású Gorani ezután azt kérdezte, hogy a magyar–szerb határról érkező felvételeket látva Szijjártó nem érzi-e országa kötelességének, hogy segítsen a menekülteken, amire válaszul a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon vannak menekülttáborok, azokon a menekülteken viszont nem tudnak segíteni, akik nem hajlandóak bevonulni oda.

Gorani megkérdezte Szijjártót arról is, hogy Röszkén a rendőrök miért dobálták úgy az ételt a menekültek felé, mintha a menekültek állatok lennének. Erre a miniszter azt mondta, hogy a menekültek nem viseltettek kellő mérvű türelemmel az ételosztáskor, ezért, hogy a rendőrök így kezelték a helyzetet.

A tízmilliónyi menekült körül forgó szóváltásról a videót Gorani a Facebook-oldalára tette fel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.