Szigorúbban büntetik a lopást árvíz idején

A büntetést súlyosbító körülménynek számít, ha valaki közveszély helyszínén követ el valamilyen vagyon elleni bűncselekményt - rendelkezik tavasz óta a Btk.

Veszélyhelyzet esetén az általánostól eltérő szabályokat léptethetnek életbe a közigazgatásban, gazdálkodó szervezeteket a katasztrófa elhárítása érdekében együttműködésre, az arra alkalmas magánszemélyeket kivétel nélkül polgári védelmi szolgálat ellátására kötelezhetnek, egyes településeket – és utakat is – lezárhatnak, a belépést engedélyhez köthetik, nyilvános rendezvényeket betilthatnak, s akár „kijárási tilalmat” is elrendelhetnek. De idén április 20-tól még a büntető törvénykönyv (Btk.) is tartalmaz válsághelyzetekre kiegészítő rendelkezéseket.

A büntetést súlyosbító körülménynek számít, ha valaki közveszély helyszínén követ el valamilyen vagyon elleni bűncselekményt. Ez azt jelenti, hogy az egyébként kiróható szankcióhoz képest a büntetési tétel megemelkedik. Például a kétszázezer forintnál nem nagyobb kárt okozó lopást alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetik, közveszély esetén ugyanezért akár három évet lehet kapni. Kétszázezer és kétmillió között egytől öt, veszélyhelyzetben viszont kettőtől nyolc év évig terjedő börtön járhat.

Vagyon elleni bűncselekményért általában legfeljebb tíz évig lehet bezárni valaki, ehhez azonban már legalább ötszázmilliót kell lopni. Közveszély helyszínén viszont ötvenmilliót meghaladó kár esetén is ugyanez a felső határ.

Hasonló szabályok érvényesek a csalásra és a sikkasztásra is. Minősítő körülménynek számít egyébként lopásnál, ha a bűncselekményt bűnszövetségben, üzletszerűen vagy dolog elleni erőszakkal – ezt közérthetőbben betörésnek hívják –, hamis vagy lopott kulccsal, zsebtolvajlás útján követik el.

Idetartozik, hogy nyomozócsoportot alakított a BRFK, miután több bejelentést is kaptak arról, hogy magukat a katasztrófavédelem munkatársainak mondók otthonokat keresnek föl azzal az ürüggyel, hogy az árvízhelyzetre tekintettel felmérést készítenek az ott lakók számáról, vagyontárgyaikról. Csakhogy, mint azt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság is megerősítette, ők nem végeznek Budapesten ilyen jellegű adatfelmérést sem személyesen, sem telefonon. Hozzátették, ha esetleg szükség volna bárminemű adatgyűjtésre, azt kizárólag egyenruhát viselő, magukat jelvénnyel és igazolvánnyal igazolni tudó munkatársakkal végeztetnék, és előre bejelentenék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.