Szigetvári: Nem az MSZP-t szeretnénk kannibalizálni

Az Együtt 2014 a jelenleg létező két, egymással rivalizáló nagy politikai erő mellé szeretne belépni harmadikként a politikai erőtérbe – jelentette ki az Együtt 2014 társelnöke.

Az MSZP igencsak látványos, amerikai stílusú szombati szezonindítója olyan volt, amilyennek lennie kell, az ország legnagyobb ellenzéki pártjának az a dolga, hogy ekkora teremben ilyen színvonalú politikai rendezvényt tartson – mondta Szigetvári Viktor az M1 reggeli műsorában. A szocialisták politikai üzenete is egyértelmű, világos és hatásos: az, ami most folyik, az elmúlt nyolc évhez képest sokkal rosszabb – tette hozzá a pénteken párttá vált Együtt 2014 társelnöke, aki – szemben az újságírói és elemzői véleményekkel – nem lát rivalizálást ezen az ellenzéki oldalon.

A politikus hangsúlyozta: frissen alakult, a Párbeszéd Magyarországgal (PM) is szövetségre lépett pártja a centrista, balközépre nyitott polgári politikai értékeket képviseli, és nem szeretné az MSZP-szimpatizánsokat „kannibalizálni”.

Az Együtt 2014 táborának legalább a fele a 2012 nyarán még bizonytalanok közül érkezett, és számukra szeretnének megfogalmazni egy politikai alternatívát - tette hozzá. Ennek lényege Szigetvári szerint egyrészt súlyos garanciát adni arra, hogy nem fognak visszatérni a 2010 előtt kormányzás hibáihoz, és nem lesz boszorkányüldözés 2014 után, másrészt hihetővé kell tenni a szakszerűbb kormányzás lehetőségét, az ugyanis, ami most folyik, az első polgári kormány (1998–2002) szakpolitikai kormányzati tevékenyégéhez képest is elfogadhatatlan – foglalta össze a pártelnök.

Arra a felvetésre, hogy a párt azt a politikai teret célozta volna meg, amelyben az SZDSZ mozgott, úgy reagált: létezik egy olyan polgári, szabadságjogi hagyomány, amelynek hívei közül sokan annak idején többször a Fideszre is szavaztak, most azonban nem találják a helyüket, és többek közt ennek a rétegnek is szeretnének politikai otthont adni. A társelnök biztos abban is, hogy érkeznek majd hozzájuk olyan jobbközép értelmiségiek, akik egyrészt most még félnek, másrészt a meglehetősen lassú azonosulási folyamat miatt egyszerűen még nem érkeztek meg.

Az Együtt 2014 a jelenleg létező két, egymással rivalizáló nagy politikai erő mellé szeretne belépni harmadikként a politikai erőtérbe – jelentette ki Szigetvári, aki – szemben az LMP-vel – a legfontosabb feladatnak a mostani kormánynak a lehető legnagyobb többséggel történő legyőzését, a lehető legszélesebb választási koalíció megteremtését tekinti ebben a „borzasztó választási rendszerben”.

A folytatás, a jelenlegi alkotmány korrekciója pedig csak megegyezések mentén lehet elképzelhető – hangsúlyozta a politikus, aki a műsorban ismét határozottan cáfolta, hogy bármi közük is lenne a Fidesz-székháznál történtekhez, illetve az ott tüntető emberekhez, bár a tervezett alkotmánymódosítást az Együtt 2014 is elfogadhatatlannak tartja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.