Szigetvári: A Fideszt az MSZP nélkül nem lehet leváltani

A Fideszt ebben a választási rendszerben csak széles összefogással lehet legyőzni – hangsúlyozta Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület ügyvezető alelnöke, aki MSZP-tagként is állítja: a szocialisták nélkül a Fidesz-kormányt nem lehet leváltani.

„Ugyanazokért a társadalmi és politikai célokért küzdünk. Amíg a Haza és Haladás Egyesület nem alakul párttá - és erről jelenleg szó sincs -, addig nincs semmi szükség arra, hogy felszámoljam az MSZP-tagságomat” - jelentette ki a Stop.hu kérdésére Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által alapított szervezet ügyvezető alelnöke.

Hangsúlyozta: a szocialista pártban soha nem törekedett választott vezetői tisztségre, mégis felelős pozíciókat töltött be, most pedig egy olyan civil szervezetnek az ügyvezető alelnöke, amely a Fidesz leváltásáért és a stabil kormányzásért dolgozik.

Az MSZP-nek is az az érdeke – fogalmazott –, hogy egy erős választói szövetség alakuljon, ám ennek létrehozására a szocialisták nem kívántak vállalkozni, hiszen ma is baloldali pártként határozzák meg önmagukat. Szigetvári úgy látja, hogy a baloldali párt a közvélemény-kutatások szerint is előbbre jutott ugyan, de ez még nem elég.

Ezért is nagyon fontos – mondta -, hogy olyan mozgalom jött létre az MSZP mellett, amely a nem baloldali választók bevonását is lehetővé teszi, és széles összefogásban segíti azt az ügyet, amelyet mások mellett a szocialista párt is képvisel.

A Medián közvélemény-kutatása szerint ma az Együtt 2014 lenne a legnagyobb ellenzéki erő, de Szigetvári szerint a szervezet nem versengő pártként akar a szocialistákkal szemben indulni, így pedig nehéz rá vonatkozóan kérdezni. Egy kutatás pedig szerinte nem kutatás, s nem kell túlértékelni az eredményeit, de az adatokból látszik: az MSZP-szavazók körében is nagy az összefogásra való nyitottság.

Szigetvári emlékeztetett rá, hogy már sokszor elmondta: 1998-ban Fidesz-szavazó volt, de azóta mindig az MSZP-re voksolt. Az viszont, hogy 2014-ben hová teszi az ikszet, kérdéses, mivel a választási szövetség még nem alakulhatott ki, mert azt politikai együttműködésnek kell megelőznie. Ugyanakkor leszögezte: „a Fideszt ebben a megváltozott társadalmi helyzetben, ebben a választási rendszerben csak széles összefogással lehet legyőzni”.

A Medián adatai alapján az is világossá vált, hogy az új mozgalom csaknem ugyanannyi bizonytalant mozdítana meg, mint amennyit az MSZP-től vonna el, ha vele szemben indulna, de Szigetvári szerint nem ez a cél. Inkább azt szeretnék, ha minél több bizonytalant sikerülne megnyerni, „mert abban egészen biztos vagyok, hogy ha 2,5 milliós választói tábort nem tudunk összerakni, akkor nem lehet legyőzni a Fideszt” - hangsúlyozta.

„Ha az MSZP önállóan akarná megnyerni a 2014-es választásokat, akkor Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lenne. De ő is azt mondja, hogy egy programalapú, széles összefogásban érdekelt, és jövő nyáron kell csak személyi kérdésről egyeztetni” – mondta Szigetvári.

A Haza és Haladás ügyvezető alelnöke úgy véli, „az Együtt 2014 egy percig sem gondolja, hogy az MSZP kihagyásával lehet nyerni”. Ez ma a politikai realitás, de szerinte az is, hogy „a magyar problémák megváltozása és a választási rendszer megváltozása miatt sok szavazó kell középről is, azok köréből is, akik jelenleg még nem látnak nekik tetsző alternatívát”.

Szigetvári jelezte, hogy „a Haza és Haladás Egyesület minden nyilatkozó vezetője azt mondja: az MSZP-re szükség van, és nem kis elemként, hanem a saját értékét, erejét és társadalmi beágyazottságát megbecsülve”. Ugyanakkor bizonyosak abban, hogy, hogy az MSZP mostani támogatottsága nem elegendő egy önálló győzelemre.

„Bajnai Gordon azért tért vissza a politikába, hogy segítse azokat a célokat, amelyek fontosak a Milla, az LMP, a Haza és Haladás és sok más szereplő számára. Persze azt is tudomásul vesszük, ha valaki nem kíván ehhez csatlakozni, ilyen a 4K. Az elkövetkező fél év arról szól, hogy a szereplők előbb-utóbb - ha erre nyitottak - leülnek egyeztetni” – jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.