DK-MSZP vagdalkozás a demokrácia utolsó szigetén

A DK az esélyes MSZP-s polgármesterjelölttel szemben is elindul Ajkán.

„Keller Imre, remélem, volt időd a hétvégén gondolkodni, és visszalépsz Schwartz Béla javára” – ezt jegyezte be hétfőn Facebook-oldalára Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, aki a közösségi oldalon mindennap fölszólítja a DK ajkai polgármesterjelöltjét a visszalépésre.

– Országos szinten egymás tenyerébe csaptunk a Demokratikus Koalíció vezetőivel, megállapodtunk arról, hogy ahol a jelenleg is funkcióban lévő szocialista polgármester újraindul, ott a demokratikus baloldal nem jelöl vele szemben senkit – nyilatkozta lapunknak Gőgös Zoltán. Hozzátette: Molnár Csaba, a DK alelnöke az ATV-ben a demokrácia egyik utolsó szigetének nevezte Ajkát, érthetetlen tehát, hogy miért veszélyeztetik a polgármesteri funkcióra esélyes szocialista Schwartz Béla megválasztását.

– Ha ez a sziget is elmerül az óceánban, az sokat árt nekünk. Ezt kellene megérteni végre – sulykolja Gőgös Zoltán a Facebookon, aki – ahogy azt lapunknak elmondta – ezután is naponta szólítja majd fel Keller Imrét, a DK jelöltjét a visszalépésre.

– Keller Imre elindul a polgármesterségért, s a DK Ajka valamennyi körzetében jelölt képviselőt, mert az MSZP-vel nem sikerült megállapodnunk – jelentette ki lapunknak Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. Kiemelte, hogy méltányos és tisztességes ajánlat esetén most is tárgyalnának a szocialistákkal, diktátumokat azonban nem fogadnak el. – Az MSZP olyan javaslatot tett, melynek értelmében csak az ő jelöltjei indulhattak volna minden körzetben. Nyilvánvaló, hogy ebbe nem mentünk bele – jelentette ki a DK szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.